Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)

7. Visszaemlékezések

Akkori munkatársaim, a gyerekek és szüleik életem végéig szívemben élnek.

Ha emlékeimben felidézem - mint most is [tudjátok, majd kilenc-tíz emberöltő

régiségben....] ez a lelkes csapat, akikkel együtt lehettem, mint szülő, mint

munkás és EMBER, akkor boldog vagyok, nagyon boldog és végtelenül hálás.

Utóirat:

• Tudjátok, milyen finom annak a pörköltnek az íze, amit ott a szabadban főznek nekünk, a mi örömünkre, mert mást nem tudnak adni.

• Belefőzték a szeretetüket, hálájukat, tiszteletüket és ezt kis asztaloknál a kis székeken guggolva, puha kenyérrel tunkolva ehettük meg.

• Ha éreztétek már ezt az ízt, akkor tudjátok, mit jelent a szeretet, a barátság, az önzetlenség. Akkor nincs az ember előtt akadály!

„Az élet nem az, amit az ember átél,

Hanem, amire emlékszik és ahogyan emlékszik,

Amikor el akarja mesélni""

[Ismeretlen]

Tóth Rozália:

Közel 25 évet dolgoztam a Il-es számú óvodában. A gyermekek, a kollegák, az óvoda családias hangulatát szívesen idézem vissza. Sok emléket őrzök ezekről az évekről, jót, s kevésbé jót egyaránt. Számomra valamennyi emlék egyaránt fontos, hisz valamilyen formában mindegyik hatott rám.

A gyermekekkel kapcsolatos élményekre különösen szívesen emlékszem vissza, mert úgy érzem, tőlük érzelmileg különösen sokat kaptam. Szavakkal mégis nagyon nehéz kifejezni, hogy mit is jelentett számomra a gyermekekkel való együttlét.

Én is - mint mindenki, aki ezt a pályát választja - szeretem a gyerekeket. Épp ezért szerencsésnek érzem magam, hogy foglalkozhattam velük. Szerettem a velük való együttlétet, a róluk való gondoskodást. Hóembert építettünk, homokoztunk, fogócskáztunk, kirándultunk, új dolgokat fedeztünk fel, együtt ünnepeltünk, vagy csak mint, ahogy mondani szokás: velük éltük a „szürke hétköznapokat".

166