Paulus Alajos: A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért (1972 - 2006) (Budapest, 2007)
Mezőhék bemutatkozik
tatásügy volt. Az 1920 után következő 10 évben a Klebelsberg Kuno által vezérelt kultúrpolitika egyik legnagyobb tette volt, hogy sikerült felépíteni 5000 iskolát, többnyire tanyasi iskolát és tanítói lakást. És ezekben az iskolákban egy olyan oktatási élet indult meg, amely átlendítette ezeken a problémákon az akkori idők magyarságát és Magyarországát. Az utóbbi években, évtizedekben egy egészen másfajta problémával nézünk szembe. Mégpedig az iskolabezárások kérdésével. Valóban az a kérdés, hogy reménykedhet-e Mezőhék a Klebelsbergi próféciában? Mi is kell ahhoz, hogy ez a prófécia megvalósuljon, valóra váljon. Hát, kell mindenekelőtt egy jó oktatási politika, olyan oktatási kormányzat, amely ezt a kérdést napirenden tartja és fontosnak tartja. Kell tehát egy miniszter. Aztán kell egy önkormányzat, olyan elöljárók, akik fontosnak tartják, hogy a helybéliek ott maradjanak, ott tartsák gyermekeiket az iskolában. Természetesen ehhez kell iskola. Mezőhéken ez is adva van, hiszen Halász Vince személyében harmadszor választottak egy olyan polgármestert a helybéliek, aki nagyon fontosnak tartja az iskolát. Aztán kellenek természetesen olyan tanítók, mint amilyen Nagy Kálmán volt. Bízzunk benne, hogy ilyen tanítók is vannak és lesznek a jövőben is. És ne feledkezzünk meg azokról, akikért mindez történik, a befogadókról, a gyerekekről. Hiszen a tudásra, a tanulásra a legeldugottabb helyen is megvan az igény. Valóban, reménykedhet-e Mezőhék? A felvetett kérdésre a lehető leghitelesebb helyről, a Parlamentből, Pokomi Zoltán miniszter székfoglaló előadásából érkezett a válasz: Pokorni Zoltán:- Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném elmondani, hogy a kormányunk milyen szerepet szán a magyar közoktatásnak az előttünk lévő feladatok megoldásához. Ha kicsit függetlenítjük magunkat a napi belpolitikai viták szenvedélyétől, a címlapokon oly fontosnak érzékelt, vélt aktuális ügyek vonzásától és azt vetjük latra, hogy vajon mi az ország előtt álló legfontosabb lépés a következő években, akkor bizonyos, hogy két ügyet ilyennek fogunk találni. Az Európai Unióban való részvételünk kérdése az egyik, a másik pedig az az elszomorító, sokak által joggal tragikusnak és drámainak nevezett tendencia, amit sokan sokféleképpen jellemeznek: elöregedésnek, demográfiai hullámvölgynek, a születésszám csökkenésének. Amikor ezt látjuk, két szempontot kell leszögezni. Az egyik, hogy ezt nem szabad elfogadnunk, nem szabad tudomásul vennünk. Mindenkinek, nem csak a kormánynak, nem csak a kormánypártoknak valamennyiünknek felelősségünk az, hogy ezt a tendenciát igyekezzünk meg-178
