Paulus Alajos: A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért (1972 - 2006) (Budapest, 2007)
A Mezőhékre vezető út állomásai
szén addig, amíg a tanácsokat fel nem oszlatták, én ulóvédharcot folytattam, utóvédharcban azóta is nagyon járatos vagyok. Igyekeztem védeni azokat az embereket, akiket ilyen-olyan okokkal kikezdték, ugye, példát kellett statuálni, de bíróság elé nem mindenkit tudtak küldeni, ha nem volt miért (én naiv!), végül összeállítottak egy tizenötös listát, akiket el akartak távolítani a gyárból. Addig-addig küzdöttem a megmentésükért, amíg tizenhatodikként engem is hozzájuk csaptak. Persze fellebbeztem a munkahelyi döntőbizottsághoz. A tárgyalás előtt odajött hozzám egy manusz. rendcsinálónak rakták oda felülről, aki azt mondta: Paulus elvtárs, mi ismerjük magát, maga alapvetően rendes ember, tessék, itt van egy papír, írja le erre szépen, amit tud a munkáslanácsbeli barátairól, és akko’r nem lesz semmi baj. Az akciófilmekben ilyenkor az történik, hogy a hős felpattan, és leüti a beszervezőt, én azonban sohasem voltam akcióhős, azt mondtam, jól van, tessék csak itt hagyni, aztán egy óra múlva ugyanolyan üresen adtam vissza. Este már jöttek is értem a lakásomra, és vittek Kistarcsára. Ott töltöttem két és fél hónapot, utána ugyanannyit a Gyűjtőben; egy kétszemélyes cellában voltunk hatan, naponta kihallgattak, mert valamit össze kellett hozni a bírósági tárgyalásomra. Végül is egy évre ítéltek, de az ítéletet felfüggesztették, mehettem Isten hírével. Szabad voltam, de a munkakönyvembe egy olyan kódszám került, amellyel még segédmunkásnak sem vettek fel sehová. Ebben a kilátástalan helyzetemben ajánlott be egy ismerősöm a Budapest Filmstúdió - akkoriban így hívták a MOVI-t - főmérnökéhez, hogy az talán majd tud segíteni. Tudott is. Elkíséri a személyzeti iroda ajtajához, és ott belökölt. Egy ősz hajú hölgyet találtam bent, aki megkérdezte, hát maga mit akar itt. Erre én őszintén elmondtam az előéletemet, gyűjtőfogházzal, ítélettel együtt, és hogy emiatt sehova nem vesznek fel. Mire az asszony összecsapta a kezét: te jó Isten maga ilyen múlttal éppen a filmgyárba akar jönni dolgozni. Amikor pedig Lenin elvtárs megmondta, hogy az összes művészetek közül számunkra a film a legfontosabb!... Nem tudom, hogy mi történt velem. Ha akkor simán elküldenek, hát elmegyek, mint máskor. De ez a mondat! Egyszerűen elveszítettem a fejemet. A hebegő kis nyusziból üvöltő oroszlán lett, tigris! Ömlött belőlem a szó, hogy nekem is jogom van az élethez, a munkához, hogy a szüleim nyakán élősködőm, köztörvényes bűnt nem követtem el... Szóval, folyt belőlem a szó, megállíthatatlanul, a nő meg csak nézett. Jól van, jól van, nyugodjon meg, és jöjjön vissza holnap, majd meglátjuk, hogy mit csinálha-15
