Szamosszegi Balogh László: Derékba tört dallamok. Válogatott versek (Tiszaföldvár, 2006)

1990 után írt versek

5. ADÉL

Háború volt, és folyt a vér, mégis eljött az új tavasz, s én akkor ott ültem veled egy százados akác alatt.

A vén fa lombja felfogott pusztító vihart és szelet, s szelíd örömmel lestük mi, hogy bomlik ki a kikelet.

Te tízéves voltál talán, tizenkettő lehettem én, s úgy hittük, tiszta fény ragyog gyermekvilágunk kék egén.

Hajadban gyöngyvirág harang csilingelt csengő éneket; a csengő gyöngyvirágokat az erdőn én szedtem neked.

Pöttyös szoknyádra hirtelen apró gallyacskát fújt a szél, és ujjaid közt megjelent egy zöldnyelű akáclevél.

Szemedben huncut fény gyulladt, kacajban gyöngyözött a szád: „Most jósolók!" S már mondtad is: „ Szeret! Tisztel! Gyűlöl! Imád!"

Én félve lestem ujjaid, amint csípték a levelet, s remegve rebbent meg szemem, mikor kijött az, hogy „Szeret!"

60