Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Csányi Marietta: A régészeti gyűjtemény

30. Ásatási részlet: Tiszaug-Kéménytető, 1980 lentek: Tiszafüred-Morotvapart, Kengyel környékének gepida településtörténete, a szolnoki vár török kerámiája, Madaras László beindította az Avar Corpus Füzetek c. sorozatát. Két állandó régészeti kiállítás került megrendezésre ebben az időszakban. 1982-ben a múzeum földszinti két termében, helyszűke miatt a mainál jóval kisebb alapterületen nyílt meg a Raczky Pál által szervezett Szolnok megye a népek országútján (Szolnok megye története a régészeti leletek tükrében) című állandó kiállítás, melyhez tanulmánykötet jellegű katalógus készült. A kiállítást az 1988-ban indult épületfelújítás miatt viszonylag hamar le kellett bontani. A már felújított épület átadásával egyidőben 1996 decemberében nyílt meg a ma is látható állandó kiállítás: Vendégségben őseink háza táján címmel, mely elárul­ja, hogy fő célunk az ember mindennapi környezetének, a lakóháznak a bemutatása. A valamennyi régész részvételével készült kiállítás szervezője Madaras László volt. A megye történetének így kiválasztott fő fejezeteit a kapcsolódó katalógus részlete­sen bemutatja. Nemzetközi események is kapcsolódtak a fent ismertetett terepmunkákhoz. Raczky Pál szervezésében 1987-ben az Alföld késő neolitikumát, 1991-ben a kárpát­medencei bronzkori teli-kultúrákat bemutató, nemzetközi konferenciával egy­bekötött kiállítás került megrendezésre, melyekhez idegen nyelvű katalógus társult. Mindkettő évekig vándorolt nagy sikerrel Nyugat-Európában, és a katalógusok a helyszíneknek megfelelően német és francia nyelven is megjelentek. Kertész Róbert Makkay Jánossal közösen rendezte meg a mezolitikum és a neolitikum közti átmeneti időszakról szóló nemzetközi konferenciát 1996-ban, mely­hez kis kiállítás valamint kettőjük tanulmányát tartalmazó kiadvány is csatlakozott. 31. Cseh János előadást tart. Tiszafüred, 1988 rrr^Trrrrrr TT" frrirrr «u« 51

Next

/
Thumbnails
Contents