Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Csányi Marietta: A régészeti gyűjtemény

4. Késő bronzkori bronzkard Nagyrév térségéből, a Tisza szakadó partjáról 5. Bronz övlánc egy kelta sírból. Jászberény-Öregerdő Eleinte talán csak a régészeti leletek megmentésére, összegyűjtésére törekszik, vármegyei múzeum alapításának gondolata csak később, Szolnokra költözése után vetődik fel benne. A szomszédos Tószeg-Laposhalom, az azóta világhírűvé vált bronzkori település megvételét szorgalmazza 1904 szeptemberében a Szolnokra látogató közoktatási miniszternél, hogy a lelőhely feltárása révén egy leendő múzeumi gyűjtemény alapjait teremthessék meg. Nagy csalódás éri azonban: „Szalay János takarékpénztári igazgatótól értesültem, hogy a közoktatási kormány az én ajánlatomra a „Laposhalmot" az abonyi közbirtokosságtól megvette. Azonnal felkerestem Lippich Gusztáv főispánt, de ő azzal a szomorú hírrel lepett meg, hogy nem nekünk: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alapítani szándékozott múzeumának vette meg, hanem a Nemzeti Múzeumnak. " (1905. május 17.) (A Napló további fejtegetéséből kiderül, hogy a dolog a főispán hanyagságán múlott.) 1913-ban a saját szerkesztésű Független Lapban a közművelődés előmozdítására újra múzeum és könyvtár létrehozását sürgeti, de legfontosabbnak az azonnali, halogatást nem tűrő anyaggyűjtést tartja. „Az anyaggyűjtést nem szabad halasztani addig, amíg a kultúrpalota felépül, mert addig számtalan tárgyat, amit most még megmenthetünk, elszednek előlünk. " Bölcs előrelátás — a „kultúrpalotára" még nagyon sokáig kell várni. Töredék-adatok alapján következtethetünk arra, hogy régészeti gyűjtőmunkájával az újságírás-szerkesztés mellett 1913 után sem hagyott fel, erről szóló feljegyzései azonban, melyek a Régészeti Napló II. kötetében lehettek, örökre elvesztek a kutatás számára, ez a kötet ugyanis a II. világháborúban elkallódott, pótolhatatlan veszteséget jelentve a mai kutatók számára. Gyűjteményét is alaposan megtizedelte a II. világháború, maradékai régészeti raktárainkban találhatók, legszebb tárgyai pedig ma is láthatóak a szolnoki múzeum állandó régészeti kiállításán. Ezek között külön említésre méltó az egyiptomi sakálfejű istent, Anubist ábrázoló kis fayance-szobor, a késő bronzkori tömör markolatú, díszes öntött bronzkard, mely Nagyrévnél került elő a Tisza szakadó partjának omlásából, s melyet „ Major Bálint magy. kir. postamester és községi „ monográfus "tói sikerült Hildnek hosszas alkudozás után 42 Ft 50 krajcárért megszereznie. 42