Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Tálas László: Közel két évtized a múzeum életéből
csőlátóknak köszönhetően külföldi tanácskozáson szerepeltek, Szolnok nemzetközi régészeti szimpóziumnak adott helyet, az év során 63 tanulmányt és 9 önálló kötetet jelentettek meg. Mindez együtt tette kiemelkedően sikeressé a szolnoki Damjanich János Múzeumot (és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumi Szervezetet) 1996-ban. Amikor a szolnoki múzeum életének 70 éves története egy szakaszának vázlata után pontot tettem, hiányérzetem támadt. Talán túlzott hangsúlyt kapott a felújítás egy-egy mozzanata, eseménye, folyamata. Keveset szóltam az emberekről, a kiváló munkatársakról, akik tették a dolgukat, végezték munkájukat; panasz és ellenvetés nélkül segítettek; tudomásul véve a munkálatokkal járó minősíthetetlen körülményeket, az állandó költözést, s ki tudná már felsorolni azt a sok kellemetlenséget, melyet a felújítási munkák jelentettek csaknem egy évtizedig. Nélkülük, támogatásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy a múzeum életének új szakasza kezdődjék, hogy elsőként az országban elnyerjük 1997-ben „Az év múzeuma" kitüntető címet. A nehéz körülmények nem szétzilálták, hanem egységbe kovácsolták a múzeumi közösséget. Soha annyi konferencia, dolgozat, könyv, tanulmány, tudományos fokozat nem született a szolnoki múzeumban, mint ezekben a sanyarú években. Köszönettel tartozom érte a közösségnek, a kiváló egyéniségeknek - és itt most sorolhatnám a neveket. Nem teszem, mert hosszú lenne a névsor. Egy kollégám nevét emelem ki, Szabó Lászlóét, aki olyan tudományos pezsgést indukált, mely példa nélküli a szolnoki múzeum 70 éves történetében. Talán elég állításom bizonyítására, ha a kandidátusi értekezések munkahelyi vitáit említem, melyek a szolnoki múzeum hatókörén is jelentősen túlmutattak. Nyugdíjasként most már némi időtávolból szemlélődve, de most is elkötelezettként látom az időszak erényeit, s már megfakult fogyatékosságait. Öt éve már csak nézője, de hűséges szurkolója vagyok. Megnyugvással tapasztalom, hogy az intézmény képletesen és földrajzilag is helyén van a városban. Azon a nyomon halad, amelyet az alapítók, de különösen Kaposvári Gyula gondolatban elképzelt. Ismét öröm látni, hogy némi megtorpanás után a szolnoki múzeum jó úton jár. A MÚZEUM IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSAINAK HELYE, A SZOLNOKI GALÉRIA 20. Részlet „Az Alföld neolitikuma" című kiállításról. E bemutató után az anyagot a Nemzeti Múzeumban állították ki, majd Frankfurtból indult németországi útjára 1987-1988-ban. (A képen Láng István, az MTA főtitkára, Ürmössy Ildikó, Madaras László, Tálas László) 21. Az 1984-ben felújított Galéria nyitó kiállításán készült a kép. A kiállított anyagot a kölni bemutatás előtt itt láthatta a közönség „A XVII. századi németalföldi festészet" címmel. A tárlaton eredeti Rembrandt-, Rubens-képek is láthatók voltak. A kiállítást a Holland Királyság magyarországi nagykövete, Stejnvik úr nyitotta meg, csodálatosan választékos magyar nyelven. Az érdeklődésre jellemző volt, hogy öt hét alatt, míg a kiállítás állt, 6000-en nézték meg (A képen a Bartók Kórus, Stejnvik úr, Tálas László) A Szolnoki Galériát - az egykori zsinagógát - 1968-ban vásárolta meg Szolnok város azzal a céllal, hogy felújítás után a szolnoki múzeum reprezentatív kiállítócsarnoka legyen. Az épület akkor leromlott állapotban volt, az épület felújítása mellett szólt az is, hogy városképileg kitűnően illeszkedett a Tisza-parthoz. Nem egy szolnoki festőt ihletett meg a Tisza-part három templomának látványa, mely szimbólumot is hordozott magában. 29
