Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában
belátogatnak a Cueva del Guácharoba, s a legtöbb fészket elrombolják. Ilyenkor mindig néhány ezer madarat agyon ütnek, miközben az öregek - mintha csak költésüket akarnák megvédelmezni - iszonyú lármával röpködnek az indiánusok feje fölött. A földre hulló fiatalokat a helyszínen kizsigerelik. ” Nem csupán tápláló zsírjukért vadászták Cumaná barlangi madarait, egy furcsa babona is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szárnyasok száma a későbbiekben alaposan megcsappant. Úgy tartották, hogy a fiatal állatok begyéből származó kemény „guachárómagvak” meggyógyítják a váltólázban szenvedő betegeket. Az élelmes kalmárok busás haszonra tettek szert, mivel a borsos áron kínált medicina iránt óriási kereslet mutatkozott a trópusi éghajlatú, maláriával erősen fertőzött térségben. A kíméletlen rablógazdálkodás eredményeként a XX. század hajnalára a kolónia puszta léte is veszélybe került. A faj fennmaradása érdekében a venezuelai kormány 1949-ben elrendelte a „zsírverem” védetté nyilvánítását. A Guacháró-barlang az országban elsőként a Természet Emlékműve (Monumento Natural Cueva del Guácharo) lett. Később még szigorúbb oltalom alá helyezték a barlangot, és 1975-ben - 627 km2-es területen - létrehozták a Humboldt, mai nevén Guacháró Nemzeti Parkot. A féltő gondoskodásnak hála, napjainkra a madarak száma ismét sok ezerre rúg. Az idősebbek közül még sokan emlékeznek a guacháropecsenye ízére (Fotó: Mező Szilveszter) Roraima-tepui - a Vizek Szülőanyja La Gran Sabana, azaz Nagy-Szavanna - így emlegetik azt a Móric-pálmákkal (Mauritia flexuosa) teletűzdelt tágas fennsíkot, mely a Guyanaihegyvidék szívében, a Rio Caroni felső folyása mentén húzódik. A hoz85
