Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában

vivő indiánok megtagadták a szolgálatot. Az atyák minden biztatása és fenyegetése hiábavalónak bizonyult, a félelemtől minden ízükben remegő bennszülöttek egy tapodtat sem voltak hajlandók tovább menni. (A következő jelentősebb eseményre a barlang életében 36 évvel Humboldt látogatását követően került sor. Az itáliai kalandor, Agustín Codazzi (1793-1859) 1835 februárjában tett látogatást a hatalmas üregben, ahol több mint 700 méterrel messzebb jutott hírneves elődjénél. Napjainkban éppen a Codazzi által feltárt, közel 1200 méter hosszú barlangi járat látogatható csak.)

Az indián népi misztérium megannyi sejtelmes történettel ruházta fel a környékbeli grottákat, „ amelyeket se a Nap, Zisz, se a Hold, Nuna nem világít meg”. A Guacháró-barlangból kiszűrődő túlvilági sivalkodásbán az őslakó csajmák a holtak hangját vélték felfedezni, nem csoda hát, ha messziről elkerülték a baljóslatú helyet. Csillagtalan éjszakákon a törzs nagyhatalmú varázslói rituális szertartásokat tartottak a roppant nyiladék előtt, így próbálva kiengesztelni Jolokiámót, a gonosz démonok urát. A barlang így még évszázadokig féltékenyen őrizte titkát, ám a kínzó kíváncsiság idővel még a babonás félelemnél is erősebbnek bizonyult. Akadtak, akik a tiltó tabuk ellenére bemerészkedtek a sötétlő lyukba. A vállalkozó kedvű bennszülöttek egy nagy méretű, bűzös sziklacsamokba jutottak, ahol gyantafáklyáik sercegő lángjánál sok száz különös, gömb alakú madárfészekre bukkantak. Az ál-Alexander von Humboldt spanyol nyelvű emléktáblája a barlang mélyén (Fotó: Mező Szilveszter)

82