Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában

haragoszöld lombsátorként borul a nedvességtől csöpögő tropikus köderdő. Margarita vegetációs térképét tovább színesíti az a terjedelmes - közel 75 km2 kiterjedésű -, keskeny csatornákkal átszőtt mangrove-mocsár (Laguna de la Restinga), mely a sziget keleti és nyugati felét összekötő földhíd turzásokkal szegélyezett északi peremén található.

A sziget legjellegzetesebb élőhelye az alacsonyabb térszíneket mindenütt beborító szárazbozót. A venezuelaiak az ilyen - főleg kaktuszokból és különböző Avicennia-fajokból álló - cserjést tunalnak nevezik. A margaritai tunalt járva a kaktuszok három fő típusával találkozhat a vándor. Legnagyobb tömegben a különböző Opuntia-fajok egyedei fordulnak elő. Az Antilla-szigetvilág francia anyanyelvű területein raquette névvel illetik a fügekaktuszokat, mert a növény lapos szártagjai miniatűr teniszütőkre emlékeztették az első Franciaországból érkező hajósokat. Ezek a szúrós növények a sokoldalú felhasználás mintapéldái Margaritán. Bizonyos fajok lédús, zamatos gyümölcseit a bennszülöttek már a spanyolok megérkezése előtt is rendszeresen fogyasztották, míg a tüskés bokrokból áthatolhatatlan élősövényt vontak lakóházaik köré. A kaktuszkerítéseket manapság is előszeretettel alkalmazzák a szigetlakok: veteményeseiket óvják velük a disznók, az elvadult kutyák és a szárnyas baromfiak pusztításától. Bármennyire hihetetlen, a kegyetlenül szúrós, vékony glochidiákkal rendelkező növények állati takarmányként is beváltak. Inségesebb időkben a szarvasmarhákat etetik a megperzselt - töviseitől imigyen megszabadított - húsos hajtásokkal.

A fügekaktuszokkal ellentétben a jóval kisebb termetű, gömbölyded Me-Ősöreg faóriás a Copey-hegy esőáztatta oldalában. Az előtérben útitársam, Fekete-Szűcs Norbert látható (Fotó: Mező Szilveszter)

78