Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Fekete István: A khmer krokodil könnyei
1432-ben végleg elhagyták a khmer királyok a thai csapatok által addigra már többször feldúlt Angkor területét. A templomokat benőtte a dzsungel, a papok, s ájtatos híveik helyét átvették az erdők vadjai. Egyetlen kivételként Angkor Vatot lehet említeni, ahol egészen a mai napig élnek buddhista szerzetesek. A mesterséges kőhegyek és a finoman díszített faragványok közt járva nehéz megérteni, hogy egy ilyen teljesítményeket nyújtó civilizáció miképpen tudott összeomlani, méghozzá oly módon, hogy a régi fényének hat évszázada nem tud még a közelébe sem jutni, mintha az alkotói tálentumra is halotti fátylat borított volna az őserdő. A pusztulás okai rendkívül összetettek. Ezek pontos arányaira talán sohasem fog fény derülni, de az bizonyos, hogy az események hátterében politikai, katonai, gazdasági és természeti folyamatok bonyolult szövevénye sejlik fel. Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat, különös tekintettel a természeti tényezőkre. A fénykor nagyszabású építkezései magukban hordták a vég csíráit. VII. Dzsajavarman (Angkor Thom fő építtetője) amellett, hogy megalapozta saját halhatatlanságát, vészesen kiürítette az államkincstárat. A hódító háborúk sem tudták fedezni a hiányt. A nagyfokú ember veszteségek és az építkezések által elvont munkaerő pótolhatatlannak bizonyult. A khmer állam gazdagsága felkeltette a szomszédok irigységét, a korábbi támadások pedig visszavágásra sarkaltak, csata csatát követett, a válság pedig mindinkább elmélyült. A csatornák és víztárolók kiásása jól szervezett társadalmat tételez fel, ahol az uralkodó elegendő hatalommal rendelkezik, hogy tízezrek munkáját koordinálja. Az áradások idején nemcsak vízzel, de iszappal is telítődött a rendszer, ennek eltávolitása rendszeres karbantartó munkát igényelt, melynek feltételei csak normális körülmények között voltak meg. Az ellenséges támadások is gyakran kárt tettek benne, már pusztán azzal is, hogy nem fértek hozzá a parasztok. A gondozott tavacskákban, víztárolókban intenzív halászatot folytattak a béke és prosperitás időszakában, ami fontos fehérjeforrást jelentett a földművesek számára, a halak pedig hatékonyan pusztították a vízben élő rovarokat, így a szúnyoglárvákat is. A tönkrement csatornák, víztározók elmocsarasodtak, ami az Anopheles-szúnyogok mértéktelen elszaporodását is magával hozta. Az itt tenyésző maláriatörzsek ma is a legveszedelmesebbek közé tartoznak. A Plasmodium falciparum itt honos törzsei számos, máshol hatékony gyógyszernek is ellenállnak. Úgyszintén szúnyogok terjesztik a dengue lázat, mely ellen ma sincs hatásos orvosság, sőt oltás sem. Az itteni vizekben nagyszámban él egy apró féregfaj, a Schistosoma japanicum, mely a bőrön keresztül képes bejutni az emberi vérkeringésbe, súlyos hasmenést és egyéb tüneteket okozva. Ma is gyakran megtámadja az elárasztott rizsfóldeken dolgozó parasztokat. 67
