Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Fekete István: A khmer krokodil könnyei

raknak pedig fészkelő-, míg az itt élő hüllőknek (vízikígyók, teknősök és különböző gyíkok) búvóhelyet nyújtanak. Nyolcvan százalékban alacsony fás-cserjés élőhelyekről van szó, a magasabb növésű fák leginkább a tóba ömlő folyók és patakok mentén figyelhetők meg.

A létért folytatott küzdelem szélsőséges körülmények között zajlik. Az időnként 8 méternél is magasabbra emelkedő árvizek, valamint az áradást megelőző forró és száraz időszak együttesen igen nehéz tehertételt jelent az itt élő növény- és állatvilág számára is. A tó körüli erdők nem a téli csapadékmentes időszakban vesztik el a lombjukat, hanem a nyári áradás idején. A négy itt honos magasabbra növő fafaj közül csupán egy faj, a Barringtonia acutangula (helyi nevén a Réang fa) örökzöld, mivel képes a víz alatt is fotoszintetizálni.

Az itt élő emberek igen sokrétűen használják környezetüket; alkalmazkodásukat jól példázza, hogy az Amerikából behurcolt, agresszíven terjedő vízi jácintot (Eichhomia crassipes) is sokféleképpen hasznosítják, pedig azt általában valóságos istencsapásának tartják a tavak mentén élők, mivel elzárja az amúgy hajózható csatornákat. Itt azonban virágát salátaként fogyasztják nemzeti eledelük, az erjesztett halpép (prehok) mellé. A növényt magát trágyaként alkalmazzák földjeiken, míg rostjait felhasználják függőágyak készítésére is. Apró úszószigeteket alkotó csomóik pedig árnyékot adnak a halászok haltartó ketrecei számára.

Az ember és természet kapcsolata sajnos nem minden esetben ilyen felhőtlen. A népesség növekedése és az intenzív tájhasználat terjedése megbontotta az itt élők és környezetük évezredek óta kiegyensúlyozott kapcsolatrendszerét. Az ember a korábbi időszakban az ökológiai háló egyik láncszemeként elvette amire szüksége volt, de ezzel nem okozott jóvátehetetlen károkat. Mára a helyzet megváltozott. Erre az egyik legjobb példa a kínai krokodil (Crocodylus siamensis) esete, melyet napjainkban ezerszám tartanak az úszófalvak lakói szerte a Tonle Sáp körül. Az állatok eredetileg a tóból származtak. Gyűjtésük alig negyedszázada kezdődött, mégis természetes élőhelyén a vadon élő populáció szinte teljesen eltűnt. Nem jobb a helyzet Indokína egyéb területein sem. A krokodilbőr keresett árucikk a világpiacon, sokkal nagyobb haszonnal kecsegtet mint a halászat vagy a rizstermesztés. Egy másik hüllő is komoly kárát látja a krokodiltartásnak. Vízi kígyók millióit fogják ki évente és ezzel a Nagy Tó a világ legnagyobb kigyóbegyűjtő helyévé vált. Nagyrészük a fogságban tartott krokodilok táplálására szolgál, a nedves évszakban. Augusztus-szeptember a fő gyűjtési időszak. A hálókkal kifogott kígyókat százszám zsúfolják a rizseszsákokba, hogy aztán a kikötőkben, illetve a helyi piacokon eladják az összegyűjtött tojásokkal együtt. A kiemelt védelem ellenére is gyakran látható a piaci kínálatban a tó endemikus vízi kígyó faja az Engydris longicouda is. Két másik faj az E. bocourti és a

58