Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Fekete István: Hová tűntél Nabatea?
kedvezőbb feltételekre talál itt, mint az Arab-félsziget belsejének kopár vidékein, vagy éppen a Szaharában. Az okok a mediterrán hatásra jelentkező téli esőkben keresendők, melyek ha sok vizet nem is hoznak, de legalább meglehetős rendszerességgel jelentkeznek. Ennek köszönhető, hogy a Negev nagy része korántsem annyira kopár, mint ahogy azt egy „tisztes” sivatagtól elvárhatnánk. Persze ha valaki a forró nyári időszakban látogat ide és csupán autója ablakán kitekintve figyeli a tájat, aligha fogja elhinni a fent leírtakat. Mégis főleg ennek a körülménynek köszönhető, hogy a mezőgazdaság különféle formái el tudtak terjedni az idők folyamán. A pásztorkodás közel háromezer éven át vezető szerepet játszott e tájon. A Kr. e. XVIII. században Ábrahám is átszelte ezt a területet Egyiptom felé menet, sőt a sivatag északi részén, melyet a Biblia Gerámak nevez, hosszú éveket töltött. Hasonló életmódot folytathattak az 1200 évvel később ideérkező nabateusok is. Valószínűleg a mai Jemen területéről indultak hosszú vándorútjukra, a feltételezések szerint a hanyatlásnak induló Sába királyságból származtak. A nomádoknak nincs hazája, csak a végtelenbe vesző út, melyet nyájaik taposnak és azt is gyorsan befedi az állatok által felvert por. A letelepedés, a házépítés és a növénytermesztés súlyos bűnnek számított a folyton vándorló törzseknél, s mégis, több évszázados bolyongás után megtelepedtek, városokat emeltek, melyeknek ma is csodájára járnak az arra vetődő utazók. A nomád élet sem múlt el nyomtalanul, náluk jobban senki sem ismerte a sivatagot, így a nabateusok váltak az Arab-félsziget legjobb kereskedőivé. A térséget már korábban is híres ösvények szelték át. A pátriárkák útja Mezopotámiából vitt Egyiptomba, a Királyok útja pedig a Vörös-tengert kötötte össze Damaszkusszal. Ám a későbbiekben a legfontosabbá a nabateusok által kiépített „tömjénút” (via odorifera) vált, melyen keresztül az Arab-félsziget délnyugati részéből szállították a spirituális jelentőségű mirhát és tömjént a Földközi-tenger partvidékére. Az Észak-Affikában, illetve Dél-Arábiában honos Boswellia- és Commiphora-fajok gyantája a Sába-királyságban már az ősi időkben is szakrális jelleggel bírt. A fákat épp ezért nagy gonddal kezelték és védték, csak külön e célra kijelölt családok tagjai foglalkozhattak velük. A nabateusok másik fontos kereskedelmi cikke a szurok volt, melyet a Holttengerből termeltek ki. A kereskedelem fellendülését nagyban elősegítették a megszelíditett tevék, melyek a korábban használt öszvéreknél jóval nagyobb terheket, akár 2,5-3 mázsát is el tudtak vinni. Telenként inniuk sem nagyon kell, a zöldtakarmány, illetve a frissen legelt növényi hajtások elegendőek a túléléshez. A forrósággal szemben további hasznos tulajdonságuk a ritmusosan változó testhőmérséklet, mely a hajnalban tapasztalható 34,5 °C-ról késő délutánra 40 °C-ra nő. Emellett képes az anyagcseréje során felszabaduló vizet is hasznosítani. Mindezek ismeretében könnyű megérteni, hogy a nabateusok miért is foglalkoztak tenyésztésével. Bármilyen jövedelmező is volt a 46
