Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Szabó Gergely: Lipari-szigetek Európa fortyogó zuga

Fossát (918 m), alattunk pedig - több mint 100 méterrel lentebb - ott füstölögnek, prüszkölnek az aktív kráterek.

Ahogy a Nap lebukik, lassan láthatóvá válik a kövek izzó fénye, teljesen besötétedve pedig már hosszú csíkokat húznak maguk után a világító bombák. A kráter peremének nyugati karéján, távol a turisták áradatától, csendben figyeljük a mintegy ötpercenként bekövetkező kitöréseket. Időnként beterít minket a frissen kidobott finom vulkáni por. (A köznyelv, és sokszor a szakirodalom is - helytelenül - vulkáni hamuról beszél. A hamu égéstermék, itt viszont tisztán a robbanás során szétaprózódott finom szemcsékről van szó.) Éjfél körül az ember szájíze kezd savanyúvá válni, és erős kaparást érez a torkában, ami jelzi, hogy ideje indulni, mert sok kénes gázt lélegeztünk be (egy csipet szén-monoxiddal és szén-dioxiddal fűszerezve), ami irritáló, savas pH-t okoz a nyálkahártyán.

Általában a vulkán keleti oldalán ereszkednek le a turisták, amit vastagon borít a vulkán által kidobált törmelék, a durvább salakanyagtól az egészen finom porig. Haladni rajta meglehetősen fárasztó, mert minden lépésnél térdig süppedünk bele. A felvert por és a napközben felhevült felszín hője a keskeny ösvény és az azt kétoldalról hosszan kísérő sás fogságában marad éjszakára is, alaposan próbára téve a már jócskán elfáradt vándort.

1985 óta szeizmikus figyelőhálózat vigyázza a vulkán minden rezdülését, és számos geológiai vizsgálatsort végeztek a hegy jobb megismerése végett. Persze egy működő vulkánt tökéletesen kiismerni lehetetlen feladat, mindig tud valami váratlan dolgot produkálni. Van, hogy hetekig alig adja jelét aktivitásnak, máskor meg komoly életveszélyben van mindenki, aki csak a közelébe merészkedik. De talán ettől is olyan izgalmas ez a gigantikus világítótorony.

37