Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Dávid Lóránt - Kangúr Tibor - Listár Dániel: Az oikumené határán: Izland
körülbelül 30 Badacsonynak felel meg, 1873-as kitörése során egy balatonnyi területet borított be az izzón folyó kőzetolvadék. Jelenleg ezt tartjuk a legnagyobb lávamennyiségnek, amely a negyedidőszakban egyetlen kitöréssel a felszínre ömlött, a kitörés kékes vulkáni pora egészen Nyugat-Ázsiáig elsodródott! A legsúlyosabb károkat a másodlagos hatások okozták: a kilövellt mérges gázok hatalmas területen megmérgezték a földeket, legelőket. így a sziget akkori juhállományának 80%-a (230 ezer), a lovak háromnegyede (36 ezer) és a szarvasmarhák fele (21 ezer) hullott el. A terméskiesés okozta éhínség pedig 9 ezer ember halálát okozta, ami a lakosság 20%-át jelentette. A „hagyományos” rétegvulkánok hatalmas kúpjai közül a legismertebb a sziget déli részén fekvő, 1491 méter magas Hekla, melyet Izland Vezúvjának is neveznek. A tűzhányó napjainkban is igen aktív: utoljára 2000-ben tört ki. A nagy európai eljegesedések időszakában, majd azt követően a sziget partvidéki területei jelentősen átalakultak. Az óceán felé törő hatalmas gleccserek felszabdalták a partokat. Az olvadás megindulása után az irdatlan jégtömegtől megszabadult területek kiemelkedtek, míg a hosszabb ideig jéggel terhelt részek csak lassan követték példájukat. Amikor ezeken a területeken is visszavonult ajég, feltárultak az egykori folyóvölgyek. A mély fjordok partjai mentén aztán megtelepedett az ember, már ahol megfelelő hely kínálkozott ehhez. Az örök fagy nem hagyta el véglegesen a hűvös Izlandot, így még ma is ízelítőt kaphatunk a jégkorszakból a hósapkákon és gleccsereken járva. A lassan mozgó jégfolyók állandóan koptatják, alakítják a felszint, kisebbnagyobb sziklatömböket szakítva ki medrükből. Ezeket aztán magukkal ragadják a gleccserekből eredő folyók, görgetik, aprítják óceán felé tartó útjukon. Finom törmelékükből alakulnak ki a fekete homokpartok. A természet forró „szökőkútjai" A vulkáni utóműködés talán leglátványosabb megjelenési formája a gejzír, a felszökő hőforrás. A világ legritkább természeti jelenségei közé sorolható szökőhévforrásokról már XIII. századi izlandi irodalmi emlékek, az ősi Sagák is beszámoltak - maga a gejzír szó is az izlandi gjose (kitömi) igéből származik -, de működésüket tudományos igénnyel csak a múlt században kezdték el kutatni. Az első - tudománytörténeti szempontból feltétlenül jelentős, azóta azonban több ponton is módosított - magyarázatot Bunsen német kémikus adta, miután 1846-ban Izlandon tett tanulmányutat. Azóta számtalan elmélet született, ám a gejzírkutatók közötti polemizálás mindmáig nem tekinthető 118
