Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Bagi Gábor: Tiszaföldvár története a honfoglalástól 1876-ig
donos számára kötelezettségekkel is járt. Az egyházak, iskolák fenntartása mellett ez elemi csapások esetén is megnyilvánult. így Podmaniczky János 1813-ban Földvár és Vezseny éhezői ellátását külön bizottságra bízta, majd 1837-ben 500 mérő árpát és 2000 váltóforint kölcsönt adott. 4 3 Uradalomfelosztás, jobbágy felszabadítás kényszerűségből A 40-es évekre több Podmaniczky férfiörökös is komoly adósságot halmozott fel, és a hitelezők követelni kezdték a földvári uradalom felosztását is. III. János báró látta ugyan, hogy a szétdarabolt uradalomból a család ki fog szorulni, ám az adott helyzetben nem sokat tehetett. Podmaniczky Mihály 1842-ben a saját 1/8-ad részét el is zálogosította Wodianer Rudolfnak, Lajos báró pedig saját 1/4-ét Zichy Lászlónak és Petrich Andrásnak. Földváron előbb 1843. szeptember 28-án a jobbágybirtok a földesúri földektől való elkülönítése tárgyában született egyezség. A legelőelkülönítés során a fiatal Podmaniczky Frigyes határozottsága volt a döntő. O a major udvarára hívta be a gazdákat, majd telkenként 67 hold legelő kiadását ajánlotta fel. Ezt a földváriak elfogadták, bár utólag Heves megye soknak tartotta. Már ebben az évben kiszakítottak néhány szabad telket, melyekhez 40 hold szántó, 31 hold legelő, valamint 1 hold kenderföld tartozott. Egész telket kapott a kocsmáros, a baromorvos, a sebész, az uradalmi mérnök, felet a mészáros, boltos, valamint a Kucorgó csárda bérlője. 1845-ben aztán egy tagban hasítottak ki a 61 másodosztályú úrbéri, valamint 12 alapítványi telket. Ezekhez, valamint a 395 házas zsellér jussához 1928 hold száraz és szikes, 1853 hold vízjárta föld, nádas, valamint 3781 hold nem túl jó minőségű közlegelő tartozott. A maradék Homokkal és Martfűvel (együtt 22.000 hold) a Podmaniczkyaké lett. Ezt a két ág részére előbb ketté osztották, majd tovább tagolták. A János ág a saját felét 1846. február 16-án mérte ki négy egyenlő, 2750 holdas részre. III. János báró Martfűn kapta meg a jussát, Földváron csak 20 holdas belsősége volt. A vagyonleltár szerint Földváron 60 1/2 jobbágytelek, 385 zsellér és 15.432 hold volt (ebbő 5500 úrbéri és 9932 majorsági), míg Martfű 10.766, Homok 5784 holdat tett ki. A teljes uradalom - benne Vezseny és Bökönye - jobbágyok utáni jövedelmét 8100, a zsellérekét 4328, a majorsági birtokokét 94.690 forintra becsülték. A másik következmény az lett, hogy özvegy Podmaniczky Károlyné részén a lakosok még ez évben megváltották magukat a földesúri terhek alól. Ennek során 17 1/2 jobbágytelek, 9 fél és 52 negyedtelkessel szabadult fel, állítólag 23.158 ezüstforint értékben. Egy egész telek árát hol 840, hol 1000 forintban adják meg. Ez a lépés a többi részeken is hasonló szerződésekhez vezethetett. Talán ez magyarázza, hogy utóbb már 111 telkes jobbágy és 112 házas zsellér 38.185 ezüstforint értékű megváltását említik. Állítólag 1848 tavaszáig a birtokosoknak az összeg zömét, 34.000 forintot kifizették, de ez nem ellenőrizhető. A Földvár egészét érintő úrbéri egyesség történetének megírására, mérlegének megállapítására pillanatnyilag nincs elegendő adat. Annyi bizonyos, a megváltakozás nem ment simán, a lakosokra hatalmas terheket rótt, és jó tízegynéhány évig elhúzódhatott. Erre utal, hogy a lakosok az örökváltságra 60.000 váltóforint kölcsönt vettek fel, amit időre visszafizetni nem tudván nehéz helyzetbe kerültek. 4 4 43 Vargha Z., 1933.; Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek. I— III. Budapest, 1987-8. 44 Vargha Z. i. m. 143-191.; Soós Imre: Tiszafoldvár. 1-7.; Varga János: Az elsődleges örökváltság mérlege. In: Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára. Szerk. Buza János. Budapest, 2001.460. 72
