Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Szlankó István: Történelmi séta Tiszaföldváron

A Széchenyi utca sarkán ma egy városképet rontó diszkont áruház áll, amit egy lebon­tott üzlet helyére építettek. A Széchenyi utca és a Rákóczi utca annyira közel van egymáshoz, hogy a két ház (üzlet) között nem hagytak távolságot. Ebben a háztömbben a régi üzletek helyén alakították ki az egykor csak „Csemegé"-nek nevezett ÁFÉSZ üzletet, amit később PARK ABC-re „kereszteltek". A Rákóczi utca és a Széchenyi utca között volt a kiszélesedett Kossuth utcán a községi piactér. A teret széles sávokban kitéglázták, a sávok közötti részbe pedig fákat ültettek. Itt árulták a gyümölcsöt, a tejet, túrót stb. A régebbi időkben még pecsenyesütők is árultak itt a piac alkalmával. A baromfi piac ettől délebbre volt, a mai benzinkút helyén. A sarok déli oldalán Csernák Istvánnak volt hentesüzlete, ma pedig az „olcsó áruk boltja" kínálja a nyugatról behozott ruhaneműt. A mellette lévő épületben kezdte meg működését az OTP helyi fiókja. Innen költözött a Balogh-sarokra, a mai helyére 1977-ben. Utána autósboltot nyitottak benne, majd az Ügyvédi Munkaközösség bérelte ki. Egyik részében pedig egy gazdag áruválasztékú vasáru-bolt működik. Az egykori baromfi-piactér elég széles volt ahhoz, hogy a helyén benzinkutat építhettek 1969-ben, nem nagy örömére az itt lakó dr. Jakab László ügyvezető körzeti orvosnak. A benzinkút azóta már kétszer gazdát cserélt, jelenleg az OMV működteti. (Előzőleg pedig a Q8). Ugyanitt találjuk B. Nagy Lajos egykori bőr- és rőfös üzletét, ami a helyi Földművesszövetkezet megalakulása után műszaki bolttá „alakult", majd cipőt árultak benne, a jelenlegi bérlő pedig papírboltot nyitott. A mai bútorboltot a volt Herbály-féle házban találjuk. A hatalmas, egyterű üzletet az ÁFÉSZ alakította ki, amikor itt ruházati áruházat nyitottak. Előtte volt itt kis festéküzlet, vasbolt, sőt CIKTA cipőbolt is. (1949-ig a martfűi cipőgyár elnevezése volt a CIKTA Rt.) A Hősök tere. Középen az I. világháborús emlékmű, bal oldalon a lebontott szovjet hősi emlékmű (Fotó: Szlankó I.) 265

Next

/
Thumbnails
Contents