Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Kelemen Éva: Tiszaföldvár természetföldrajzi adottságai
területté változtatták. Emiatt a művelés alá vonható területek nagysága sokáig erősen korlátozott volt. Az igen gazdag és változatos természetes növénytakarót az ártéri szint fölé emelkedő löszhátakon tatárjuharos lösztölgyesek (Aceri tatarici-Quercetum roboris) és sziki tölgyesek (Galatello-Quercetum roboris), a magas ártéren tölgy-kőris-szil ligeterdők (Fraxino pannonicae-Ulmetum), a vízfolyások szélein fűz-nyár-éger ligetek (Salicion albae), nedves mocsárrétek, a holtágakban dús hínárral, tündérrózsával és vízitökkel tarkított nyílt vízfelületek, a mélyebb medencékben nádasok, mocsarak és lápok húzódtak. A vadregényes ártéri területekkel ellentétben főként a D-i határrész képe jóval homogénebb volt. Itt a homokkal borított magasabb hátakat homokpuszta gyepek borították. Ez a természeti környezet a 18. századi ember életének még szerves része volt, együtt élt vele, sőt évszázados tapasztalatok alapján megtartotta, sőt megújította a természeti erőforrásokat. Az ártéri környezetben együtt élt az ősi vadászó-halászó-gyűjtögető életmód a „korszerűbb" mezőgazdálkodással. A 18. század végén Tiszaföldváron a (nedves) gazdálkodás fő ágazata már a legeltető állattartás, amely az árterek és a rétek természetes takarmánybázisán (széna) alapult, de felhasználták a ligeterdők vadon termett gyümölcseit (pl. vadkörte, som, kökény stb.) és az ártereken gyűjtött gyógynövényeket is. Az ártéri gazdálkodásban, Tiszaföldvár környékén is kiemelkedő volt az elsősorban építőanyagként nélkülözhetetlen nád és a gyékény szerepe, hiszen bőségesen rendelkezésre állt a mély ártereken. És ma... A 19. század közepén meginduló folyószabályozások, árvízmentesítési munkálatok, majd az azt követő belvízrendezések az ősi gazdálkodás lételemét, az áradó vizet véglegesen kizárták a Tiszaföldvárt körülvevő árterekről. Az addig kanyargón folyó Tisza, holtágakat létrehozva és hátrahagyva, számos helyen új mederbe kényszerült. Ennek egyik igen jó példája a szomszédos Cibakházán található Holt-Tisza, amely hazánk legnagyobb holtága. Később a település terjeszkedése, a szántó területek nagyságának növekedése, majd a korszerű agrotechnika (pl. melioráció, vegyszeres gyomirtás stb.) elterjedése erőteljesen átformálta a táj mintázatát, megváltoztatta természetes diverzitását. A fajgazdag élőhelyek nagy része eltűnt, a megmaradtak kiterjedtsége erőteljesen lecsökkent, növényzetük sok esetben degradálódott. Az ősi vegetációval szemben teret hódított a gyomnövényzet, különösen a település körzetében, a közlekedés nyomvonalai mentén, a szántóföldeken, de megjelent a megmaradt sztyeppréteken és szikes legelőkőn is. A változások hatására Tiszaföldvár és környéke igazi kultúrtájjá alakult, amelyben csak kevés területen, foltokban tudott természetközelibb élővilág fennmaradni. A vízviszonyok megváltozása számos növény- és állatfaj elvándorlását, illetve megtelepedését eredményezték. Eltűntek a keményfás ligeterdők, a folyó menti legelők, a füz-nyár-éger ligetek mára csak helyenként találhatók meg. Helyettük, erdőnek korántsem nevezhető nemesnyárasok találhatók az egykori erdők helyén. A helyenként előforduló fehérnyárasok kivételével növény- és állatvilága szegényesnek mondható. Az ártér állatvilágát számos madárfaj, így az országosan is terjeszkedő fekete harkály (Dryocopus martius), a gyakori egerészölyv (Buteo buteo), valamint kisebb énekesek [pl. barátposzáta (Sylvia atricapilla), fülemüle (Luscinia megarhynchos), széncinege (Parus major), őszapó (Aegithalos caudatus), énekes rigó (Turdus philomelos) stb.] alkotják, melyek elsősorban annak köszönhetően, hogy nem kötődnek szorosan egy területhez - mint pl. a növények - sokkal jobban el tudták foglalni az új életteret. A sztyepprétek (Salvio-Festucetum rupicole) jobbára régi utak mezsgyéire, gátoldalakra szorultak vissza. Ezek ősi kontinentális jellegű gyepek, amelyek a jégkor végi és utáni hideg löszpusztákból származtathatók, s ma az Alföld legritkább és legsérülékenyebb élőhelyei közé tartoznak. A Tiszazug környékén 21
