Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században

nek egy rövidebb szakaszát töltötték Földváron, hiszen sem házasodásaik, sem temetéseik nem itt történtek. Figyelemre méltó jelenség, hogy az 1860-as évtizedtől kezdődően az evangélikusok körében kezdett emelkedni a vallási exogámia mértéke: azaz a nem evangélikusokkal kötött házasságok száma, ami korábban csak szórványosan fordult elő. Az 1860-as évekből ismert 62 házasságkötés esetében 27-ben (43%) református az egyik házasfél. A 70-80-as évtizedekben 60% fölötti a vallási exogámia. Szélsőségesen magas az érték 1883-ban, mikor a 17 házasságkötés közül 14-ben más vallású az egyik házasfél. Ez a jelenség előrevetíti a földvári evangélikusság lassú felolvadását! Elsősorban a másik protestáns felekezet tagjaival keletkeztek a vegyes házasságok, de a 70-es évtizedtől belépnek a katolikusok is. Római katolikusok Az első római katolikust 1791-ben temette el a földvári református lelkész,

2' bár lehetséges, hogy ő még nem lakott Földváron. A következő évtizedekben viszont megtelepedett néhány család: 1825-ben a községben 65, Martfű pusztán pedig 17 katolikus vallású lakost jegyeztek fel. Létszámuk így alakult a következőkben: 1827 74 1837 64 1850-51 265 1891 1445 1941 4901 Lélekszámuk a XIX. század második felében igen dinamikusan emelkedett, s a XX. század első évtizedeiben is töretlenül folytatódik gyarapodásuk. 1900-ig a cibakházi plébánia fennhatósága alá tartoztak, templomukat Földváron 1894-ben szentelték fel. 194l-re a második legnépesebb felekezet: ekkor a lakosságnak kb. 1/3-át alkotják (6. ábra). Létszámgyarapodásuk belső és külső forrásokból egyaránt táplálkozik. A születések száma töretlenül emelkedik (a reformátusoké a 70-es évektől már stagnál!), javuló halálozási arányok mellett. Bevándorlásuk, itteni megtelepedésük kezdetben az uradalmak növekvő munkaerő-szükségletének eredménye. Az 1820-30-as években még főként a községben laknak (a 30-as évtizedben a születések és halálozások 2/3-a földvári, 1/4-e, 1/5-e martfűi). Az 1840-es évektől a katolikusság zöme a pusztákra telepszik be - elsősorban Martfűre és Homokra, a 60-as évektől a kiépülő Kunhalmi, a 70-es évektől a Nagyháti majorba is. Túlnyomó többségük cseléd. Halotti anyakönyveik 1858-tól tartalmazzák származási helyüket, s e települések száma többszörösen múlja felül a bevándorló a reformátusságét: Martfűre 54, Földvárra 47, Homokra 11 településről költöztek. Békésszentandrás adta a legtöbb bevándorlót (26), akik főleg a martfűi uradalmak cselédei lettek. A szomszédos Cibakházáról jelentékeny volt az átszivárgás mind Fölvárra, mind Martfűre, a törökszentmiklósiak főként Martfűn, a kunszentmártoniak Földváron és Homokon telepedtek le, s a megyeszékhely Szolnok is számos bevándorlót bocsátott ki. A martfűi cselédség szórványos, de folyamatos utánpótlást kapott különböző Pest és Heves megyei helységekből, Fölvárra és a határában lévő majorokba elsősorban Pest és Csongrád megyéből érkeztek új katolikus jövevények, Homokra pedig főként a környékbeliek telepedtek le (Tiszazug falvai, Kunszentmárton, Szentandrás). A zömmel római katolikus cigányok szórványosan Pest, Nógrád, Borsod megyei születésűek voltak. Az 1880-90-es 23 Pete I. 1997. 37. 172