Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században

A lakosságon belül képviselt arányuk a szinte töretlen létszámbeli gyarapodás ellenére is csökkenő: 1850-ben még 80%, a század végén 65%, s a XX. század közepére majd 53%-ra apad, ami a katolikusok bevándorlásával, nagyobb szaporaságával magyarázható. A XIX. század folyamán a lakosság túlnyomó többségét alkották, ezért demográfiai jellemzőiket az egész településre érvényesnek tekinthetjük. A születések és halálozások egymáshoz viszonyítva a következőképpen alakultak körükben (1. ábra). A XIX. század közepéig ingadozásokkal, visszaesésekkel a születések számának lassú emelkedése figyelhető meg a reformátusoknál, melyet a halálozások szintén nagy ingadozásokkal követnek, s olykor (járványos időszakokban) több éven át is felülmúlnak. E korai időszakra a lélekszám lassú emelkedése jellemző: nagymértékű a lakosság kiszolgáltatottsága a betegségeknek, különböző ragályoknak, melyek időről-időre visszatérve elviszik a népességnövekedés többletét. Az 1860-as évek közepétől kezdődően érezhető javulás e téren. A 80-as évek közepéig-végéig alacsony halálozás mellett látványos a gyarapodásuk, majd ez megtörik, a születéskorlátozás kezdi éreztetni hatását és megkezdődik lassú fogyásuk. 1850-ben még igen magas a családonként átlagosan világra jövő gyermekek száma: 5,7. A magas születésszámot azonban Tiszaföldváron is magas csecsemőhalandóság kísérte (2. ábra). A XIX. század folyamán az 1 év alatti kisgyermekek 30-40%-át tették ki a megholtaknak, de előfordultak olyan évek is, mikor arányuk csaknem 60% volt! Őket sújtották leginkább a mostoha egészségügyi viszonyok, őket tizedelték a járványok. Az 183l-es nagy kolerajárvány kivétel, mert az főként a felnőtt lakosság köréből szedte áldozatait. Az 1860-80-as években a (mindegyik felekezethez tartozó) népesség növekedését a halálozások számának alacsony szintje, a születések számának folytonos emelkedése okozta. Az előző évben született gyermekek életben maradási esélyei jelentős mértékben nőttek az 1840-es években még tapasztalható nagy ingadozások után (3. ábra). A gyermekkornak (15 év alattiak) egy-egy évben a meghaltak kb. 60%-át tették ki, az 50 év fölöttiek részaránya az 1850-es évektől kezdett emelkedni. Az 1827-95 között megkötött 2723 házasságra 12.826 születés esik, azaz átlagosan 4,7 gyermek, a megszületett gyermekek közül viszont csupán kb. minden negyedik élte meg a házasodási életkort! Sokkal kisebb esélyük volt a felnőtt kort megérni a házasságon kívül született (törvénytelen) gyermekeknek, akiknek száma különösen az 1880-as években volt magas (25-30 évente). A tanyákon, majorokban, a szőlőkben általában gyakrabban fordultak elő törvénytelen születések. Bár a lelkész gondosan bejegyezte a halál okát, azonban az egyes betegségek gyakoriságáról csak a század vége felé közeledve alkothatunk hozzávetőleges képet. Korábban ugyanis az egyes betegségeket nem a kiváltó ok szerint, hanem a tapasztalható tünetek szerint különítették el, így pl. a nehézség, a sinlődözés, a dagadozás, a forró- vagy a vízibetegség elnevezés különböző kórokat takarhatott. Nem tudjuk pontosan, melyik sok áldozatot követelő fertőző betegség lehetett a kelevény vagy a patécs elnevezés mögött, bár éppen a járványos megbetegedéseket (kolera, a különféle himlők, vérhas, béllob stb.) eléggé megbízhatóan felismerték. A születések és halálozások összesítésével jól kirajzolódnak a pusztító járványok, melyek visszavetették a népesség gyarapodását, sőt olykor átmeneti népességcsökkenést okoztak. Katasztrofális volt az 1831. évi nagy kolerajárvány (151a református kolerás halottak száma, 30 körüli az evangélikusoké), melynek súlyosságát növelte, hogy a megelőző 2 évben is felülmúlta a halálozások száma a születésekét. Kisebb himlőjárványok dúltak 1837-ben és 1853-ban; az 1846-49 közötti nagy népességfogyást ismét elsősorban himlő okozta, de kelevényes és béllobos megbetegedések is nagy számban fordultak elő. 1849ben az orosz megszálló csapatok ismét behurcolták a kolerát. 1855-ben ismét a kolera aratott, 1858-ban vérhas-járvány tört ki. Kevesebb áldozatot követelt 1873-ban az utolsó kolera epidémia, míg 1875-ben és a 90-es évek elején elsősorban a vörheny és a tüdővész pusztítása volt nagyarányú. 164