Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Vas Béla: A „maga keze által..." - Ipartörténeti áttekintés
kb. 5 m víz volt. Igaz ugyan, hogy a víz lúgos volt, de a célnak kitűnően megfelelt. 1910ben a gőzgépet felváltotta egy 60 HP dízelmotor. 1918 októberében Kiss Lajos, a legidősebb testvér, feleségül vette Neugebauer Margitot, és kifizette a többi testvért. A malom még abban a hónapban leégett. Ezért aztán 1918 és 1922 között Tiszaföldváron csak a Stiegler-malom működött. 1922-ben id. Neugebauer Antal kérést nyújtott be a községi elöljárósághoz, malomépítési engedély végett, melyet meg is kapott. Építéséhez az „ország minden területéről" szerzett építőanyagot. Téglát például azért hozatott a szolnoki téglagyárból, mert a helyi kisüzemek még kézzel vert téglákat készítettek. A malom építését Borbély János szolnoki építészmesterre bízta, aki 18-20 emberrel dolgozott, tíz órás munkaidőben. Napibérnek 6-8 pengőt, a napszámosoknak 4 pengőt, a szerelőmunkásoknak 9 pengőt fizettek. 1922. augusztus l-jén megindult a termelés. Az új malom berendezéseit a budapesti Wörner Malomgépészeti Gépgyár szállította, és szerelte fel egy 60 HP dízelmotorral, melynek 192 q/24 h volt a teljesítménye. A négy darab hengerszéket a Ganz Gépgyár szállította le az akkor legkorszerűbb malom részére. A külső forma és a belső felszerelés a szolnoki malom alaprajza alapján készült, amely akkor szintén id. Neugebauer Antal tulajdonában volt. 1933-ban a dízelmotort lecserélték egy 100 LE Láng-féle alacsony és magas nyomású kondenzátoros gőzgépre. A gőz fejlesztéséhez egercsehi és királdi darabos kőszenet használtak, amelyből havonta tíz vagonnal fogyott el. Az üzem működtetéséhez 5 molnárt és 1 medigágóst alkalmaztak műszakonként. 1949. december 29-én a malmot államosították, vezetését Kovács Károly főmolnárra bízták. 1953-tól egy 80 LE 380 W-os villanymotor hajtotta a gépeket. Tíz évre rá, 1963-ban a termelés végleg leállt, az üzemet bezárták. 1967-ben kiszerelték belőle a gépeket, és az épületet a tiszafóldvári Lenin Tsz vásárolta meg. Vas József építész tervei alapján a tetőzetet, a raktárhelyiséget és a gépházat lebontották, s a falak meghagyásával emeletet építettek bele a szinteket tagolandó. A híres malomból így lett Tiszafóldvár új nevezetessége, a tsz-iroda, melyet a lakosság - a kőpor színe után - csak „Fehér Háznak" titulált. Mára a termelőszövetkezet felbomlása miatt megüresedett, jelenleg Városi Művelődési Házként üzemelteti az önkormányzat. 3 5 A téglagyár Tiszaföldvár téglagyártására vonatkozóan hiteles adat csak a XVIII. századtól van. 36 Egykori leírás szerint az 1787-ben épült református templom téglákból és „kétskei kövekből..." épült. 3 7 A földbirtokosok kastélyai és kúriái is nagyrészt téglából épültek, pl. a Gött-kastély, a Beniczky-kúria. 35 A Stiegler és a Neugebauer malom. Tiszazugi Földrajzi Múzeum Adattára. 279-73. 36 A tégla agyagból formázott és kiégetett, általában hasáb alakú falazó- vagy burkolóelem. Az emberiség legősibb anyagai közé tartozik, mivel gyártásának hagyományai egészen az ókorig nyúlnak vissza. Készítését a rómaiak vitték tökélyre. A magyar tégla szó is a latin „tegula" szó származéka. A középkortól kezdve Magyarország egyik legfontosabb építőanyaga. A huszadik század új építőanyagai mellett sokszor háttérbe szorult, de gyakori alapanyag-előfordulásának, olcsó előállításának, kedvező építőipari tulajdonságainak (pl. statikai, hőszigetelési), sokoldalú felhasználásának és esztétikai értékének köszönheti napjainkig tartó alkalmazását. Magyarország téglagyárainak nagy része ma már korszerű alagútkemencés égetéssel dolgozik. Kevés (kb. 10-15) az úgynevezett hagyományos, Hoffmann-féle körkemencés égetéssel dolgozó gyárunk (pl. Törökszentmiklós, Tiszaföldvár). 37 Szűcs Imre: Adatok a tiszaföldvári református egyház történetéhez. 1938. 4-5. p. 126
