Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Vas Béla: A „maga keze által..." - Ipartörténeti áttekintés

A Fekete-komp Tiszaföldvár és Vezseny között 1910 körül (Tiszazugi Földrajzi Múzeum, Fotó: Király Lajos) révhajón és kompon közlekedők biztonságáról, ennek érdekében történő intézkedésekről. Például: „Közhasználatba csak oly révhajó és komp vehető, mely a megterhelés és felszerelés tekintetéből eszközölt hatósági vizsgálat alapján használati engedéllyel láttatott el." Ezen engedélyben szerepelnek a komp adatai, maximális hordképessége, továbbá az is, hány személyt, lábasjószágot és szekeret vehet fel. Meghatározták a karfák magasságát és vastagságát, hogy a sodronykötél legalább 25 mm vastag legyen, és tilos a parton élőfához kihorgonyozni. És így tovább, teljes részletességgel, még a kötelező sorompókat és lámpákat is említve. Ezeket a szabályokat a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése határozta meg 1889. október 22-én, Hajdú Sándor alispán elnökletével. Az üzemeltetési feltételek és a kötött tarifák oly mértékben megterhelték a tulajdonost, hogy 1909-ben arra panaszkodik, miszerint „a mintegy 2600-2800 korona bevétellel szemben a vámszedéssel járó évi kiadás mintegy 2600 koronát képvisel". Vámdíjak 1909-ben: 1. Egy gyalog ember után, akár viszi a terhet, akár nem 4 fillér 2. Egy üres kocsi után 10 fillér 3. Egy rakott kocsi után 20 fillér 4. Minden igavonó állat után 6 fillér 5. Minden szabadon hajtott állat után 6 fillér 6. Minden sertés, juh, kecske után 4 fillér A pénz átvételét bárcával kellett igazolni, amely másodpéldányos, és a járásbíróság pecsétjével igazolt. A bevételekről és kiadásokról rendszeres számadást voltak kötelesek vezetni, és azokat minden év végével a járási főszolgabíróhoz bemutatni. Azonfelül: 118