Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
A kolónia
a magyar testet, a magyar lelket a maga változatlan eredetiségében, ennek egyéniségét nem lehet tanulmányozni, bécsi, müncheni, düsseldorfi, párizsi, római, madridi iskolákban. Az ezeket végig kóborló testünkből és vérünkből való fiatal művész benyomásokra fogékony lelkületével a technika virtuozitását sajátítja el, de éppen ez idegen befolyások sokfélesége között elveszíti a legdrágábbat: nemzeti karakterét. Markó tájképei olaszok, Brocky festményei a franczia angol művészet termékei, Liezen-Mayer képei Kaulbach, Piloty német művészetének megnyilatkozásai, Zichy Mihály Dóré rajzait állítja be szimbolizmussal és illuminálja francziául, Benczúr Vajk keresztelését egy franczia múzeumban bátran fel lehetne akasztani mint Chlodvig áttérését, Munkácsy a Krisztus Pilátus előtt képében kulminál és a Siralomházban festője már nem tudja megfesteni a Honfoglalást. Mind ahány nagyobb kaliberű festőnek van Kupeczkitől, Mányokitól Wagnerig, Munkácsyig egyéniségét belefúllasztja a nemzetköziség tengerébe és a világkultúra napszámosává válva épp oly ihlettel festi meg a magyar csárdaajtónyikorgatót, mint a nápolyi lazzaronit, a spanyol torreádort, a párizsi gamint vagy bajor spiessburgert. Lesz belőle nagy kalapú, hoszszú hajú, kurta pipájú, bársony zekés globetrotter, kinek rangját — ami nemzeti szempontunkból — csak képeinek kurzusa határozza meg. A magyar kultúrát egy hajszállal sem viszik előbbre, sőt megmérgezik a művelt osztály, tehát éppen a képfogyasztók ízlését, annyira, hogy elveszti érzékét éppen nemzeti motívumaink iránt és ezek visszahúzódnak oda, hol szeretettel hűséggel megőrizték őket ezer viszontagságteljes éven át: a magyar nép hajlékába, hol édes keveset törődnek festett vásznakkal, de elpusztíthatatlan faji kitartással ragaszkodnak az ősi tradiczióhoz. Le kell térnünk arról a kitaposott országútról és a magyar alföldön kell törni ösvényünket, ha a magyar művészetet akarjuk megtalálni, azoknál a tűzhelyeknél kell keresnünk, hol az államalkotás, fenntartás küzdelmeiben behurczolt frank-gall, bizanczi, román, góth, franczia-, olasz-, német-renaissance nem tudta sohasem kiirtani, hol a turániságot nem ölte ki az árja supremáczia. Ha Nagy-Bányán iskolát tudott alapítani a rajzolni nem tudás szeczessiója, miért ne alakúihatna magyar iskola Szolnokon, itt a magyar alföld szívében, hol a jegenye csak magyarul suhog, a nád magyarul zizeg, a kócsag magyarul repül... Minden életfeltétel meg van a sikerhez. A természet tényezői, a kultúra kényelme kezet nyújtanak egymásnak. Egy órai út gyalog vagy kocsin keletre, kivisz a pusztai életbe, egy óra nyugatra vasúton, beröpít a fővárosba. A fantáziát termékenyítő, impressziókat szóró eredetiség ölelkezik a technika minden segédeszközének tárházával... ha valahol, úgy a szolnoki művésztelepen meg lehet találni ismét azt a magasztos magyar individualitást, melyet kétségbeesve dobott el magától vagy két évtizeddel ezelőtt Madarász Victor, midőn a kozmopolitizmus által megrontott közízlés festőállványától a rézöntőbe hajtotta. Csak egy mester kell, ki góczponttul szolgáljon a jegeczedésre. Mily szerencsés pillanat! Ez a mester is kéznél van. A legmagyarabb művész, fajunk izzó sovinisztája, a nemzeti ideáltól minden sejtjében áthatott Vágó Pál Jász-Apáthira vonult vissza, éppen mert egészséges uralaltáji tüdejét elviselhetetlenül fojtogatta már a mindenüvé befurakodó indogermán por. A magyar géniusz e ritka reveláczióját nyerte meg Szolnoknak a főispán, még egy műtermet építsenek, műtermet Vágó Pálnak és Lippich Gusztávot talán egykor úgy említi majd művészetünk történelme, mint azt a látnoki szellemű munkást, ki a magyar Firenzének alapkövét rakta le. H. [Hild Viktor] (Szolnoki Lapok 1902. június 29. 1-2.) A művésztelep megnyitása A ma egy hete városunkban lefolyt nagy jelentőségű ünnepélyről, a szolnoki művésztelep átadásáról rendeltetésének, megemlékezett minden országos lap, azzal az elismeréssel, melyet a beláthatatlan horderejű kulturális lépés megérdemelt. 82
