Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
L Menyhért László: Szobrászok a Szolnoki Művésztelepen
A harmincas évek végén készíti jellegzetes portréit, a Kontyos nőt és a Feleségem portréját, majd a háború után Önporfréjával és az igen jellegzetes Kassák-portréval folytatja a sort. Az ötvenes években már Budapesten él és dolgozik, néhány gunyoros kisplasztikát készít: Kőműves (1949), valamint a Kun asszony (1950), mely inkább szűkebb hazája nyakas-kemény parasztasszonyának állít emléket. Szandai nagy szeretettel mintázta ismerőseit, író- és költőbarátait, példaképeit. Kapcsolata az irodalmi élettel sohasem szakadt meg, sőt időről időre ő maga is tollat vett kezébe: verseket, novellákat is írt. Mindennapos vendég volt Kassákéknál, és többször járt Móriczék nyaralójában is. Sokszor megfordult a kávéházak művészasztalainál, irodalmi esteken, összejöveteleken találkozott a háború előtti és utáni irodalmi élet nagyságaival. Arcélüket lemezdomborításaiban örökítette meg: többször megmintázta Móricz Zsigmondot, József Attilát, Tersánszkyt, Kassákot, és példaképei közül Krúdyt, Petőfit, Jókait, Arany Jánost. Korának hivatalos művészi ízlésétől eltérő, sajátos kisplasztikáival nagy feltűnést keltett. Sorra hívták kiállítani Pest nívós, az újabb képzőművészeti törekvéseket is bemutató kisgalériáiba. Sikerrel szerepelt a kor csoportos tárlatain is. 1934-ben két-három éves szobrászati „múlt" után már ott lehetett kisplasztikáival a Munkácsy Céh Ernst Múzeum-beli kiállításán. 1935-ben tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT), s majd egy évtizeden keresztül mint a társaság tagja állított ki. Az új hang, a groteszk-expresszív formavilág sikert hozott számára, és 1937-ben már önálló kiállítása volt a Tamás Galériában. Ezek után további önálló bemutatók következtek, jelezvén, hogy Szandai ismert szobrász lett, és munkáját egyre inkább elismerik. 1941-ben a Műbarát kiállítóhelyiségben, 1942-ben az Alkotás Művészházban, majd 1944-ben ismét a Műbarátban láthatták kisplasztikáit az érdeklődők. Még ebben az évben szerepelt a Székesfővárosi Képtár tízéves jubileumi kiállításán is. 1944-ben a Magyar modern képzőművészet címmel átfogó vándorkiállítást szerveztek Budapesten, s az anyagot a berlini Kunsthalle után — a következő év elején — Párizsban és Londonban is bemutatták, szép példáját adva annak, hogy a háború nem igazán „szólhatott bele a művészetbe". 1958-ban művészi pályája fordulópontjához érkezett. Figyelme új kifejezési formák felé fordult. A párizsi kapcsolatok, a külföldi szerződések és kiállítások meghatározták munkásságának további irányát. 1958-ban 17 szoborral, kisplasztikával mutatkozott be Párizsban a Musée Municipal de TArt Moderné kiállítóhelyiségében. A francia közönség akkortájt láthatott először kortárs közép-európai, ahogy a korabeli francia lapok írták, „vasfüggönyön túli" művészetet. Szandai ekkor ismerkedett meg Michel Dauberville-jel, a Bernheim-Jeune-Dauberville Galéria tulajdonosával. Még ebben az évben hosszabb tanulmányútra utazott Franciaországba, és ismeretséget kötött az akkor már nevet szerzett magyar származású művészekkel: Vasarelyvel, Schöfferrel és E. Hajdúval, láthatta Stahly és Beöthy művészetét is. A kint élő magyar származású alkotókkal folytatott beszélgetések, viták során hatottak rá a kialakuló új művészeti irányzatok: az op-art és a kinetikus művészet. Vasarely abban az időben már ún. kristály korszakát élte, Schöffer pedig 1956-ban mutatta be első kibernetikus szobrát, és 1957-ben kifejlesztette térdinamikus elméletét. Szandai 1958-as Denis René Galéria-beli kiállításán látott először mobilokat. 1959-60-as párizsi tartózkodása során grafikáit, rajzi feljegyzéseit fölhasználva nagyméretű díszítőplasztikán dolgozott, 1959-ben a Bernheim-Jeune Galéria újból fölkérte egy önálló bemutató megrendezésére. A megnyitón és a katalógus előszavában Murányi-Kovács Endre méltatta munkásságát. A kiállítás anyagának zömét a Szolnokhoz köthető figurális kompozíciók, többek között a Hegedülő, a Hárfázó, a Nagybőgős, a Táncoló, az Akt almával és a Szerelmesek című kisplasztikák adták. Portréi között a Kassák-fej is szerepelt. Itt mutatta be először nonfiguratív plasztikái közül a vörösrézből készült Ritmusokat. Szandai Sándor tehát már az ötvenes évek végén olyan nonfiguratív, az op-arthoz kapcsolódó művészetet alakított ki, ami majd csak a hatvanas évek vége felé hódított teret itthoni művészeti életünkben. Ezen úttörő tevékenysége azonban már nem kapcsolódik Szolnokhoz. 75
