Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Benedek Katalin: A Szolnoki Művésztelep a két világháború között

Benedek Katalin A Szolnoki Művésztelep a két világháború között Egy képzeletbeli utazással a magányos szépségű Kárpátok láncaiból, a 100. évfordulóját 1996-ban ünneplő Nagybányai Művésztelepről könnyen eljuthatunk a centenáriumát 2002-ben tartó, ünneplő Szolnoki Művésztelep alföldi vidékére. Anélkül is, hogy a két kolónia egymáshoz viszonyított rangját és sorrendjét fejtegetném, tényként elfogadhatjuk a művészetünkben betöltött fontos tisztjüket. A hegyi tájat lapályos síkság, a Tisza és a Zagyva váltja fel — egyszersmind a szolnoki piktúra népszerű motívumai. Illyés Gyula szép gondolata ide illik: „... A természetnek más elemei is bejárnak — évezredek óta otthonosan bejártak — a városokba. Igy például a patakok és folyók. Az utóbbiak fogadtatása, az életmenetbe való beillesztése oly jellemző egy városra. Idézd föl, hogy mit tudott csinálni egy város a folyójával, Róma a Tiberisszel, Firenze az Arnóval, Szolnok a Tiszával — s előtted a kép, mi fűzi ezeket még lelkileg is a földhöz, amelyen állnak. A néphez, amelynek létük köszönhetik..." A Zagyva-parti művésztelep szerveződésével, munkájával Egri Mária szakavatottan foglalkozik, rámutatva, hogy a két világháború közötti igen súlyos időkben sem veszített tekintélyéből, csak arculata módosult.

1 Az egész magyar képzőművészeti élet veszteségére, a háborús években nem volt gazdája a telepnek; gondozatlan a gyönyörű szép park, de még siralmasabb állapotban vannak a művészházak. Sajnálatos módon 1919-től kezdve pedig „szomorú romhalmaz volt, mivel majdnem végzetes csapást mért a telepre Szolnok városának a románok és a kommunisták által való ostroma. A műtermeket kirabolták, bennük mindent összezúztak, nagy egyéni károkat is okoztak."

2 Mégis a bizalom, a művészek telep iránti szeretete megengedték a művészet újjáéledését. Fényes Adolf és Szlányi Lajos a Tanácsköztársaság regnálása idején ugyan kérelmezték nyári tanfolyamaik beindítását: „...hogy fiatal művészeknek, különösen a Főiskola növendé- pólya Iván: Tiszai halászok, 1934 keinek alkalmat nyújtson arra, hogy magukat... elismert művészek vezetése alatt tovább képezhessék, és különösen a plein-air festést gyakorolhassák."

3 Minderre azonban korábban, mint 1922 nyara, nem került sor: „de itt van a tehetséges ifjú nemzedéknek múlt évi előnyös bemutatkozáson szerepelt néhány tagja, Fényes mester kedves tanítványai: Bertalan Albert, Moller Pál, Radnay Miklós és Péter Marianne."

4 A művészek befogadását illetően nagyfokú nyitottságot mutató művésztelepen a megpróbáltatások után, 1924-ben dolgozik ismét együtt a régi gárda, a „törzsművészek", „mert az első világháború után kialakult új helyzetben, Szolnok volt, illetve maradt a legrégebben fennálló, s kitűzött elvei szerint is jellegzetes magyar művészet kifejlesztésére és megvalósítására törekvő művészeti központunk."

5 Az újrakezdés reményteli időszakát megelőző néhány év eseményei közül különösen figyelemre méltó az 1917-es év, Koszta József megjelenése a telepen. Szolnok hatása művészettörténeti szempontból ' Egri Mária: A Szolnoki Művésztelep. Budapest, 1977. 2 Ifj. Gonda Béla: A háború alatt és után. Id. 9. jegyz. 3 A Magyar Tanácsköztársaság képzőművészeti élete I. Szerk. Dávid Katalin. Budapest, 1960. 59. 4 Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok. 1923. VII. 15. 5 Magyar Művészet 1919-1945 I. Akadémiai Kiadó 37