Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

gondolhatnánk, hogy főként a világítási problémák, fényhatások érdekelték. Mednyánszky művészetében mégsem beszélhetünk egyetlen vezérfonalról, hiszen bizonyos érdeklődési körei ciklikusan újra és újra feltűntek, közben pedig új szempontokkal gazdagodtak, az épp meglátott vidék karakterétől is befolyásoltatva. 1877 nyarán járt először Szolnokon — valószínűleg Pettenkof éntől, illetve a nyomában odautazó párizsi magyaroktól hallottak tették kíváncsivá. Az alföldi táj maradandó hatást gyakorolt rá, így később is visszatért oda, de letelepedni nem volt hajlandó, holott ő is aláírta 1899ben a művésztelep alapítási kérelmét. Legkorábbi szolnoki tárgyú akvarelljének keletkezéséről maga vallott nemrég publikált naplójában: „Ma van karácsony este... Festettem egy akvarellen (Szolnoki vásár), melyet Anyámnak szántam." Később még ezt fűzte hozzá: „Az anyámnak készített akvarell alapján egy képet akarok készíteni Szolnok főterét és a rajta lévő vásárt ábrázolva (a motív meg volna találva)."

31 A meglepően üde színű, erősen elnagyolt akvarell (XIV. tábla) hagyományos kompozíciója, gondosan mérlegelt tömegelosztása arra enged következtetni, hogy Mednyánszky ezúttal nem arra törekedett, hogy mindenáron különbözzék a Szolnokra látogató festők megoldásaitól. Hagyta, hogy hasson rá a hangulat és a jellegzetes helyi atmoszféra, és így óhatatlanul is Pettenkofen, sőt még inkább Tina Blau közelébe jutott. Egyébként nem tudjuk, hogy valaha is megvalósította volna azt a tervét, hogy az akvarell alapján olajképet fessen. Szolnokra újra és újra ellátogatott, de úgy tűnik, hogy ott nem festett többé ilyen sokalakos és színes kompozíciót. Inkább a Tisza menti táj, a síkság sajátos oldott atmoszférája izgatta. Második franciaországi tartózkodása alatt, 1890 körül jutott el a napos, fénytelített színek bátrabb alkalmazásához és a lendületesebb ecsetkezeléshez. Ekkori naplójegyzetei az impresszionizmus lényegének megértéséről vallanak: „a napvilág az anyagot szivárványszínekre bontja és ezáltal mintegy anyagtalanná varázsolja." Ilyen elvek alkalmazásával festett képeiben benne remeg a pillanatnyi impresszió frissessége, fénylő, színes atmoszférája, ugyanakkor a múlékonyság mögött ott érezzük a táj lelkének különös örökkévalóságát. A nagyőri Mednyánszky-kastélyban őrzött remekmívű kis franciaországi tájképeinek üde plein-air ragyogása a művész egészen új és sajnos csak ritkán megnyilvánuló boldog arcáról lebbenti el a melankólia fátylát. „Az ő szemében ez a színesség szentség volt, a természetben lakozó lélek fensőbbsége az anyag fölött" — írta 1943-ban Kállai Ernő, majd így folytatta kitűnő elemzését: „Az a plein-air, melyet Szinyei Merse tizennyolc évvel korábban a 'Majális'ban, mint az érzéklet, a pogány életöröm jussát olyan diadalmasan vett birtokába, Mednyánszkyt misztikus áhítatra hangolja. Nem ragadja el temperamentumát, nem csábítja arra, hogy a napfényszülte színfakadásban mámorosan dúslakodjék. Míg Szinyei Merse, majd a nagybányaiak, szolnokiak, kecskemétiek a szabad napfényszínekben a föld eleven erejének bővérű, ízes kicsordulását ünnepelték, Mednyánszky szemében ugyanez a színskála a legfinomabb, legáttetszőbb fátyol mindazon tünékeny árnyak és illúziók közül, amiket érzékeink a dolgok való háttere elé szőnek."

32 Bár melankóliára hajló, zaklatott lelkivilága Mednyánszkyt megakadályozta abban, hogy huzamosabb ideig meg tudjon maradni e derűsebb színvilágnál, későbbi művei között is fel-feltűnnek majd színesebb látomások, melyek közül néhány kiállításunkon is szerepel (XV. tábla). Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy Mednyánszky ugyanakkor a bécsi „Stimmungsimpressionismus" képviselőivel is kapcsolatot tartott — szemléletük rokonsága néhány képén átmenetileg felismerhető volt. 1895-ben naplójába írt sorai is e távoli rokonságról árulkodnak: „a hangulat irányát, én csak azt látom mindenben. Azt keresem a színben úgy, mint a vonalban, a levegő minőségében, úgy, mint a növények illatában, a meleg lankasztó hatásában, úgy, mint a hideg hatásában." Két évvel később így fejlesztette tovább a gondolatot: „minden egyes hangulatnál a lokális hangulati színt mindenre ki kell terjeszteni és a tárgyakat ebbe a nedves tónusba kell helyezni (prímán)."

33 31 Ld. Szemelvények Mednyánszky László korai naplójából (1877-1881). Közreadta Kiss-Szemán Zsófia. Valamint ugyanő: Mednyánszky László 1877-81 -es naplója és a Varjak az itatón c. festmény története, in: Enigma VII. évf. 2000. 24-25. szám, 322, illetve 314. Az előkészítő rajz és az akvarell reprodukciója: 315. Ezúton köszönöm Kiss-Szemán Zsófiának, hogy felhívta figyelmemet e művekre, valamint Markója Csillának, hogy az akvarell színes fotóját számomra kölcsönadta. Köszönetünket fejezzük ki ezenkívül a Szlovák Nemzeti Galériának és személy szerint Katarina Benovának, hogy lehetővé tették számunkra az akvarell első magyarországi színes reprodukálását. 32 Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943. 83. 33 Mednyánszky id. naplója 1960. 37. és 51. 24