Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

nagy vehemenciával, szinte versenyezve festette kinn a természetben tájképeit.'

9 Paál természetábrázolásában a fák között felvillanó fények reflexei, a gondosan megfigyelt jelenségek elemzése és a táj karaktere éppúgy helyet kapott, mint saját pillanatnyi hangulati beállítottsága. Bizonyára művészetének gazdag érzelmi töltetére is gondolhatott Mii let, a barbizoni festőtelep nagy öregje, amikor Paál Lászlót az egyik legeredetibb tehetségnek tartotta azok között, akik ott megfordultak.

20 A korabeli magyar művészet egyetlen par excellence tájképfestője, aki minden irodalmi elemet száműzött művészetéből. Árnyékos képeit sem az akadémikus, barnás félhomály uralja, mint az oly sokszor megfigyelhető a kisebb tehetségű barbizoni kirándulóknál. Paálnál a fű és a lomb zöldje teljes valóságában érvényesül, és az árnyékai is színesek. A sokat betegeskedő festő egész élete során nélkülözések között élt. Akkor ragadta el a korai halál, amikor végre elkezdődött volna számára a siker időszaka. A sors azonban halála után sem volt hozzá kegyes: hagyatéki árverésén széthordták képeit, és hamarosan elfelejtették mind hazájában, mind külföldön. Nagy kára a magyar festészet fejlődésének, hogy csupán két festménye kerülhetett 1880-ban hazai múzeumba. Először 1902-es budapesti retrospektív kiállítására sikerült összegyűjteni külföldön szétszóródott képeit. Nyomorúságos gyermekkora ellenére Munkácsy Mihály életpályája átütőbb sikerekkel és lehetőségekkel indult, mint barátjáé. 1867-es párizsi tanulmányútjától kezdve honfitársai zöménél szélesebb kitekintése lehetett az európai művészeti központokra. Mégis, munkáiban alig követhetők nyomon a kapott impulzusok: autonóm művészi vénája nehezen tűrte a korlátokat, melyek karakterének kibontakozását gátolták volna. Bár tisztelte düsseldorfi mesterét, Ludwig Knaust, a gyermekkorából táplálkozó őszinte együttérzése a szegények, elesettek iránt megóvta az akkor is nélkülöző festőt a Németországban különösen divatos szentimentális vagy anekdotázó megközelítéstől. Az 1880-as, 90-es években Európa-szerte elterjedt naturalista festészet hangsúlyos szociális érdeklődését megelőzve Munkácsynál a drámai realizmus robusztus ereje dominált. Ez hozta meg számára az 1870-es párizsi Szalon egyik aranyérmét is. Realizmusa valamelyest rokonságban volt ugyan az általa jól ismert Courbet vagy Ribot felfogásával, szenvedélyessége ugyanakkor el is távolította tőlük. Expresszív kifejezőeszközei legbátrabban talán 1870 körüli düsseldorfi fény-árnyékos városrészleteiben nyilatkoztak meg,

21 ezek az olasz Macchiaioli (foltfestők) csoport némely művére rímelnek. Munkácsynak ekkoriban kialakuló stílusjegyei: az élő faktúrájú, erőteljes foltfestés, a mély meleg barnákból ékkövekként felvillanó színek és a legkülönfélébb témákat is átható drámaiság találtak később folytatásra Koszta Józsefnél, és csak sokkal áttételesebben a mester közvetlen tanítványainál vagy utánzóinál. Épp e jellemzői akadályozták meg, hogy Munkácsy az impresszionisták harcostársává váljék — annak ellenére, hogy Courbet és a barbizoniak tisztelője volt. A természettel való közvetlen kapcsolat azonban őt is elvezette egy sajátos plein-air kifejezésmódhoz. 1872 nyarán De Marches báróék meghívására Colpachon pihent és dolgozott, valószínűleg 7. Munkácsy Mihály: Sátoros cigányok, 1873 ekkori a párizsi képei 19 Vészi Margit: Max Liebermann Munkácsyról és Paál Lászlóról, in: Művészet 1914. 102-103.; Fritz von Uhde emlékezései Munkácsy Mihályról, in: Új Idők 1911. I. 249-251.; Bényi László: Paál László II. kiad. Budapest, 1983. 20 Lázár Béla: Egy magyar gyűjtemény. Budapest, 1922. 67., Lázár Béla: Munkácsy Mihály 1844-1944. Budapest, 1944. 136. 21 Ld. a Végvári Lajos által az 1870-t megelőző és követő évre datált Eresz alatt és Sötét utca. Mindkettő a MNC állandó kiállításán 19