Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep a II. világháborútól napjainkig

portréi találóan jellemzik modelljeinek lelkiállapotát. Tájai a vidék hangulatát és népe életformáját örökítették meg beleérző erővel (LV. tábla). Mintegy szintézist teremtettek a nagybányai és alföldi hagyományok között, kifejezve az ember és a természet harmóniáját. 1981-ben halt meg Budapesten.

5 E kezdeti időkről a budapesti művészek véleményét tükrözheti Oelmacher Anna művészettörténész ezen írás szerzőjéhez írott levele, melyben indulatosan fejti ki elmarasztaló véleményét az új Szolnoki Művésztelepnek a régi törzstagokat — véleménye szerint — kirekeszteni igyekvő tagjairól. Többek között olyan, a magyar művészeti életben jelentős rangot elérő alkotók nem kaptak műtermet, mint Zádor István, Bernáth Aurél és Basilides Barna. Talán nem alaptalan következtetésünk, hogy a művésztelepről kizárt, illetve oda vissza nem vett alkotóknak szerepe van abban, hogy az 1945 utáni művészettörténeti írásokban a Szolnoki Művésztelep addigi eredményeit nem méltóképpen kezelték, s rangját állandóan Nagybányához mérve, annak mintegy gyengített változataként értékelték. Nem kerülhették meg azonban olyan festőóriások nevét, mint például Fényes Adolf, akit önálló művészegyéniségnek tekintettek, Szolnok nevét szinte csak zárójelben említve meg. A ma már méltó helyére került Aba-Novák Vilmost, a Horthy-korszakban nagy állami megrendeléseket kivitelező festőt a 60-as évekig mint horthysta művészt kihagyták a művészettörténeti írásokból. Koszta József néhány Szolnokon töltött évét figyelmen kívül hagyva, e nevek nélkül már könnyű volt a Szolnoki Művésztelep számos alkotóját a második sorba utasítva a mai Magyarország legrégebbi művésztelepét régi rangjától megfosztani. A II. világháborúban komoly károkat elszenvedett telep az újjáépítés idején kezdett feléledni. A legelőször helyreállított négy műterem, mint láttuk, állandó lakót kapott, s később a Képzőművészeti Alap és a város vezetése társadalmi munka segítségével előbb kettő, majd 1952-ben a hiányzó hat műteremet is helyreállíttatta. Többségükben a Szolnokon akkor kihelyezett tagozattal rendelkező Budapesti Közlekedési Műszaki Egyetem kollégiuma kapott helyet, csupán kettőt használtak a képzőművészet céljaira. Ezekben eleinte, az Alap révén, főként fővárosi művészek alkottak rövidebb-hoszszabb időre szóló beutalóval. Igy fordult meg Szolnokon az ötvenes években többek között: Áron Nagy Lajos, Béres Jenő, Szinte Gábor, Háy Károly. Az egyetem 1955-ös elköltözése után, 1956-ban tárgyalások kezdődtek a régi kiutalásos rendszer megszüntetetéséről és a törzstag-vendégtag rendszer visszaállításáról. Ezt azonban a forradalom leverése után a Képzőművészeti Alap rendelkezései meggátolták. A művészek szociális helyzetére hivatkozva sorra utalták ki a műtermeket lakásként. így az egész kolóniát állandó lakókkal telepítették be — többnyire az ötvenes évek közepén végzett 2. Gácsi Mihály: Cégem reklámja, é.n. fiatalokkal. Új fejezetet nyitott a telep történetében 1956-57. Fiatal művészek egész sora került Szolnokra. Nagy István, Simon Ferenc szobrászok, és a már negyvenes évektől Szolnokhoz kötődő Baranyó Sándor mellett Bokros László, Fazekas Magdolna, Gácsi Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos festőművészek dolgoztak Szolnokon. 1959-ben érkezett Antal Ilona, Palicz József és Szabó László, 1962ben Berényi Ferenc. A telep művészei közül később néhányan elköltöztek. P. Bak János, Benedek Jenő, Botos Sándor, Antal Ilona Budapesten folytatta tevékenységét, Gácsi Mihály és Palicz József Zalaegerszegre került. Mikor 1974-ben Gácsi és Palicz távoztával két műterem felszabadult, helyükre 5 P. Bak János emlékkiállításának katalógusa. Szerk. Zsolnay László. Szolnok, 1997. 121