Füvessy Anikó – Vadász István szerk.: Mesterek és mesterművek. Helytörténeti-néprajzi állandó kiállítás a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban (Tiszafüred, 2001)
1828-tól jelennek meg a gyűjteményekben a datált és feliratos mázas kerámiák. Butykoskorsók, miskakancsók, kulacsok, boroskancsók a legkorábbi készítmények. Az edényeket általában áttetsző ólommáz fedi, alapszínük fehér, zöld, ritkábban okker, barna. Díszítményükben a virágok dominálnak, de kedvelik a körzővel szerkesztett rozettákat és az ágon álló madarat is. Az 1860 : as évektől a pálinkás butellák és a tálasedények növelték a választékot, később a bödönök és szilkék. A század utolsó harmadára, a konjunktúra éveire 13-15 műhely ontotta a kelendő árukat, melyek egyszerűbb, vásári és ünnepi, alkalmi változatban is készültek. Tiszafüred az Alföld második legnagyobb tálasközpontjává nőtt, a fazekasok éves termelése meghaladta az 50 ezer darabot. A termelés felfutása a díszítményekre is hatott, elhajló száron kettősvirágok és gyorsan kivitelezhető geometrikus minták terjedtek el. A régi és új stílus termékeiből a jobb oldali virtinben nyújtunk válogatást. Tiszafüred az egyik legegységesebb és legegyénibb stílusú fazekasközpont volt. Az egység alapját az egymással vérségi vagy házassági kapcsolatban lévő edénykészítö családok adták. Többüknél 3-4 generáción át öröklődött a mesterség. Bár mesterségüknek művészei voltak, céhet mégsem alapítottak. A XX. század elejére a fazekastermékek iránti kereslet egyre inkább csökkent. A fazekasok új megélhetés után néztek és az I. világháború után a mázas kerámia gyártásával felhagytak. A füredi virágozott asztalosbútor gyártását is a reformkortól tudjuk nyomon követni. Az asztalosok több kismesterséggel társulva 1841-ben céhet alapítottak. Néhányuk korábban a karcagi céh vidéki mestere volt. Ezek egyike, Gittel Ferenc készítette el 1842-ben a céh ládáját is. A jellegzetes füredi bútorfestő stílus kezdetben sötét alapon virágozott. Ládák, nyoszolyák, falitéka és korsólóca készült ebben a modorban, melyet a körmezövei keretezett harmonikus virágcsokrok jellemeztek. A körmezöt kezdetben a fába vésték, később már csak felfestették. Sűrű. váltakozó színű, dús levelezés egészítette ki a szimmetrikus csokrokat. A virágbokrokat művészi szalagok fogták össze vagy vázában, cserépben helyezték el. A virágok közt tulipán, rózsa, szegfű, gyöngyvirág és gránátalma volt a leggyakoribb. Az 1860-as évekig sötét alapszínnel dolgoztak, a díszítményeket fehérrel, sárgával, kékkel, pirossal, ritkábban zölddel festették fel. Bútoraik a fazekasokéval nagyjából azonos körzetekhez jutottak el.
