Varga Lajos: Adatok a dél-bükki Odorvár történetéhez - A Tiszazugi Földrajzi Múzeum kiadványai (Szolnok - Tiszaföldvár, 1994)
ÉNy—DK-i irányú hosszanti rög keleti lejtője. Innen a „subalyuki ősember” (i. e. 50 ezer—120 ezer év) is gyűjtött pattintáshoz alkalmas és fényes-fekete, kavicsszerű darabokat. (Dr. Pinczés Zoltán debreceni egyetemi professzor ezeket a mákszemi kavicsokat az egykori „Tisiá”ból származtatja: a Tisiáról centrifugálisan lefutó folyókból.) — A kaparókő simára (laposra) csiszolt felületén a csúcsától kiinduló ágszerű repedés van (1/4 mm vagy annál is kisebb). A kaparókő sósavra nem pezseg, a kovasav úgy átjárta a darabot, hogy eszközkészítésre alkalmas volt. Nos, eddig van egy darab java- és késő-moustérien, a subalyuki anyaghoz hasonló leletünk (lándzsahegy) és egy darab nyelvhez tapadó égett csontunk. Ezek az egyik szerző szerint 50 ezer évesek, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Ásványtani Intézetének egy kiállításán viszont a subalyuki ősemberre nézve 100—110 ezer évet láttam. Van tetemes mennyiségű neolitikus cseréptöredék- és antropogén megmunkálású csontanyagunk és egy csiszolt kaparókövünk. Ezek már holocén-időszakiak: i. e. 10 ezer körül, vagy annál fiatalabbak. Tehát leletek alapján bizonyítottnak látszik mind a paleolitikumban, mind a neolitikumban Odorvár emberi használata, lakottsága. A bronzkorszakról nincs leletünk, amit annak írtak le a Subalyukban, szerintem régebbi. A vaskori lakottságot is tudjuk igazolni részben lelettel, részben kikövetkeztetéssel. Az egyik Odorvári Kutatótáborban (tiszaföldvári gimnazisták tanáraik vezetésével 1963 óta folytatnak rendszeres kutatómunkát, barlangfeltáró munkát, ezek az „Odorvári Kutatótáborok” elnevezésű nyári két-három hetes, feszesen szervezett, munkával eltöltött táborok) az egyik résztvevő félig megolvasztott, kis érctartalmú vasércet talált az Odorvár déli karsztkopárosának a felső régiójában. Ha nagyon optimisták lennénk, vasolvasztóra gyanakodnánk. S nem alaptalanul! Ti. az Odorvár területén, környékén gömbhéjas, majdnem teljesen szín-vasércet találtunk, úgy kb. 3-4 tucatot. A legnagyobbak sem haladják meg az 5 cm hosszúságot: megreszelve szép csillogó fémfényűek. Ezek nem a tűzköves mészkőben keletkeztek, hanem lent, a Hárskúti-lápában hidrotermális eredetű tejkvarcokon váltak ki a tejkvarc kialakulása után bekövetkezett újabb, mélyebbről jövő hidrotermális feltörésből; a tejkvarcok felszínén vannak ezek a glászkopfszerű kiválások. — Hígabb vasas oldatok nem adtak színvas-kiválást, de a feltörő oldatok közelében lévő agyagpala és mészkő hematitosodott: megvörösödött, vagy megsárgult, ha vashidroxid-oldat érte. A kvarcitosodás hatására pedig enyhén kagylós törésű lett mind a mészkő, mind az agyagpala a hidrotermák 10