Varga Lajos: Adatok a dél-bükki Odorvár történetéhez - A Tiszazugi Földrajzi Múzeum kiadványai (Szolnok - Tiszaföldvár, 1994)

olit lelet az itt említett pattintott lándzsahegy. Valószínűleg a „subalyuki ősembernek" volt itt az Odorváron ideiglenes vadásztanyája és így maradhatott itt a babérlevél alakú lándzsahegy. Erre utal az ugyancsak a „Lakóbarlangban” talált, a nyelvhez erősen tapadó égett csontdarab is. Ehhez tudni kell, hogy a nyelvhez tapadó-ragadó csontdarabok nem recens — holocén csontok, hanem pleisztocén-időszakiak, tehát a subalyuki Homo neanderthalensis-szel rokon ősember korszakából való. (A csontdarab C14 es vizsgálata célszerű lenne. Egyelőre paraffinba ágyazva vár egy mecénásra, aki „állja” a C14-es vizsgálat költségeit Finnországban, vagy Németországban.) A Subalyuk-monográfia szerint is a Subalyuk őslakói más barlangokat is felkerestek, s ott hagyták kultúrájuk, esetleg lakmározásuk nyomait. Ilyen felkeresett barlang volt az Odorvár, a Kecskésgalya oldalában az ún. „Galyalyuk”. Ha a „Kecskésgalyá”-ig elmentek, mennyivel inkább elmentek a jóval közelebbi, szinte látótávolságban lévő Odorvárba, ahol több üreg („odor”) várta őket.

Az Odorvár környékét és a „Lakóbarlang”-ot jelenkori „kincskeresők” itt-ott alaposan megforgatták, így a „Lakóbarlang”-ból gazdag újkőkori anyag került elő, nemkülönben a „Lakóbarlang” feletti hasadékból és mellette egy réteglapok mentén kialakult lapos barlang felnyílt (természetes úton) részletéből. Itt már formált csontok is előkerültek szép számmal. )Az előkerült leletanyagot a fent említett Német Gyula beküldte a miskolci Herman Ottó Múzeumnak 1964 júliusában, megfelelő leletvázlat kíséretében, az utolsó darabig.)

A várromtól DNy-ra, a karsztkopáros felső részén a vékony (4—5 cm) rendzina- és ruderális talajból is kerültek ki olyan cserépedény-töredékek, amelyek színre, vastagságra, kiégetettségi fokra nézve megegyeznek a Subalyukban talált későbbi, bronzkorinak tartott edénytöredékek színével, vastagságával, kiégetettségi fokával. (Amikor a régebbi, nyílegyenesen vezető meredek úton kapaszkodunk fel a Subalyukhoz, több helyen kerülnek elő ilyen cserépdarabok ma is a húzódó törmelékből, amely az 1932-től végzett ásatások nyomán került ki a barlangból.) — Jómagam a bronzkoriságot túlzásnak tartom. Annyira vastagok ezek az edénytöredékek, annyira kezdetleges kiégetettségűek, annyira durva az edény törött felülete is, hogy inkább a neolitikumba sorolnám őket. — Ugyancsak a neolitikumból való az a nagyobb edénytöredék, amely 1,1—1,3 cm vastag, gyengén rétegzett, durva szövetű (kiégetettségű); mind a törésfelületén, mind a külső és belső oldalán csillogó kvarcszemek arra utalnak, hogy az edény nyersanyagát vagy mállott riolitos területen termelték ki, vagy az agyagpala kvarcosabb