Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye népművészetének sajátosságai (Szabó László)

A két kerület szabad, független voltát, nemesi jellegű jogállását a környezet felé egyaránt meg kívánta mutatni. A nemesi kúriák stílusában épített, klasszicista ízlésű oszlopos-tornácos házak mindkét helyen fellelhetők a múlt század közepétől, de stílusuk változatos, szinte településenként más. A viseletben főként a férfiaknál figyelhető meg a banderiális (katonai) stílusú, nemeseknél is általános, koronként változó jellegű ruházat; a jobbágytelepüléseken oly általános bocskor helyett csizmában jártak. Nem tévedünk talán, ha a jászsági virágos bútorok korai eltűnését is a környezettől (a felvevő piacnak tekintett északi területek jobbágynépességétől) való elkülönülés szándékával magyarázzuk. S mindkét kerületben a nemesi rangot fejezte ki a lótartás, lóval való közlekedés, a szép könnyű kétkerekű kocsin, díszes lószerszámmal a tanyáról vagy városszélről való templomba járás. A Jászság és a Nagykunság népe erős etnikai csoporttudattal rendelkezik. Éppen ezért bármely apró kis különbséget a kultúra minden területén, így a népművészetben is hajlandók e tudattal összekapcsolni, s jász vagy kun jellegzetességként deklarálni, jóllehet éppen alföldi vagy a közvetlen környezetben is meglévő jellemvonásról van szó. Ám úgy véljük, az etnikai tudat ilyen működése sem hagyható figyelmen kívül. A népművészeti vizsgálatoknál is számítanunk kell arra, hogy ez a szinte mindenre reagáló tudat másutt öntudatlanul működő vagy jelen levő vonásokat nemcsak jászként vagy kunként tudatosít, de fel is erősít és követésre, megújításra készteti a közösség egyes tagjait. A Tisza mente jogilag és tájilag egyaránt elválik a Jászkunságtól, de három jól elkülöníthető részre, táji csoportra osztható. Népművészeti szempontból sajátos vonásokkal a két szélső pólus: a Tiszazug és Tiszafüred környéke rendelkezik. A Nagy- és Kiskunság, illetve a csongrádi mezővárosok közé bezárt Tiszazug a századfordulón vizsgált területünk legszegényebb területének számított. Építkezésére szociális okok miatt még a kétosztatú házak is jellemzőek voltak, s mivel rangosabb nemesi kúriák sem voltak a környéken, csak elvétve találkozhatunk módosabb gazdaházakon klasszicista jellegű tornáccal. A lakásbelső úgy fejlődött, hogy a közeli Vásárhelyen, Kis- és Nagykunságban gyártott festett bútorok anyagi okok miatt még nem juthattak el a múlt század elején, közepe táján a Tiszazugba, s a házi készítésű, fúrott lábú, bárdolt lapú bútorok uralkodtak. Amikor a századvégen megvehették volna, már nem készítették, s így a Tiszazug lakáskultúrájából a festett bútorok korszaka kimaradt, azonnal a barna festésű, ritkábban flóderezett puhafa bútorok terjedtek el. A szegényes építkezés, lakásbelső az egész tárgyi kultúrára rányomta bélyegét, s csak a specialisták termékei és a háziipari eredetű tárgyak illeszkedtek bele a színeiben, darabjaiban is visszafogott tárgyi világba: a vessző- és gyékényfonás termékei egyszerűbbek, rátétes díszítmény nélküliek; színt csak a szőttesek, rongypokrócok vittek az egyszerű külsejű lakásokba. 429