Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)
Szolnok megye népművészetének sajátosságai (Szabó László)
SZOLNOK MEGYE NÉPMŰVÉSZETÉNEK SAJÁTOSSÁGAI Bartók Béla a „szűkebb értelemben vett parasztzenéről" 1931ben azt írja, hogy „ez a fajta zene tulajdonképpen nem más, mint városi kultúrától nem befolyásolt emberekben öntudatlanul működő természeti erő átalakító munkájának eredménye". Kötetünket átlapozva az olvasó azonnal megállapíthatja, hogy Szolnok megye különböző tájainak népművészetére ez a bartóki modell nem alkalmazható. Az egyes, viszonylag zárt közösségek tájainkon sokkal nyitottabbak voltak, sokkal több külső hatást fogadtak be, s a társadalom berendezkedése sokkal inkább az öntudatlan erők szintje fölé emelte csoportjait, egyedeit, hogysem az alkotásokat létrehozó belső erőt természetinek, öntudatlannak, külső hatástól mentesnek nevezhessük. A népművészeti alkotások más közegben jöttek létre, más hatásokkal kell számolnunk, mint a magyar népterület peremvidékein; azokon az erdélyi, felvidéki, dunántúli tájakon, amelyeket éppen Bartók és Kodály nyomán is népművészetünk klasszikus területeiként tartunk számon. Ezek felől a tájak felől nézve Szolnok megye népművészete úgy belesimul az alföldi nagytáj művészetének egészébe, hogy esetleges egyéni színei, belső táji tagoltsága, az egyes műfajok sajátos arányai úgyszólván nem is érzékelhetők. Célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a nagytáj i közös vonásokon túl megyénk kisebb tájainak sajátosságaira, az egyes területek közötti (utóbb sajátosságként is jelentkező) időbeli eltolódásokra, a társadalmi különbségek okozta jellegzetességekre. Megyénk népművészetének alapvető jellegzetessége, hogy reprezentatív darabjait, legjelentősebb ágazatait az úgynevezett paraszt-polgári ízlés hívta életre. A társadalmi rangnak ezt a szintjét el nem ért rétegek (kubikosok, mezőgazdasági bérmunkások, uradalmi cselédek) is az ilyen ízléssel készített tárgyakat tekintették szépnek, reprezentatívnak, de anyagi helyzetük miatt nem juthattak hozzá. Csak egyes darabokat vásárolhattak meg, ezeket azonban más tárgyi környezetbe illesztették bele (egy-egy viseleti darab: körteszárú csizma, selyemkendő, főkötő; a lakást díszítő cifra cserépedény, kép, szobor). A társadalom még a legapróbb megyebeli falvakban is rétegzett, csoportokra bomlik, s más-más tárgyi kultúrával rendelkeznek az egyes vagyonilag eltérő rétegek. Ám még a legalsóbb rétegek ízlését is a közösségek vezető rétegét alkotó parasztpolgárság befolyásolta, elérendő eszményként saját tárgyi világát állította a közösség elé. 423
