Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Fazekasság (Füvessy Anikó)

FAZEKASSÁG Fekete kerámia A fekete kerámia csak a XVII. századtól jelentkezik a leletanyagban. A vörösre égetett edények mellett az Alföldön is igen népszerű volt. Szolnok megyében Mezőtúr volt a fekete edények legjelentősebb központja. Az itt előkerült régészeti leletek között már igen korán előfordult a lépcsőzetes nyakú, csárdás korsó töredéke is, s egyéb formaváltozatok is nagy számban kerültek elő. Az elpusztult Túrtőn nemcsak mázas és mázatlan cseréptöredékeket találtak, hanem több kerek égetőkemence nyomát is fellelték. Egy 1518-as összeírás cserepesmestereket említ, s 1737-ben Mezőtúr tizenkilenc iparosa között négy fazekast találunk. A túri fazekasok céhének létéről már 1783-ból a város levéltárának pusztulása ellenére is van írásos adatunk. 1813-ból Czéh Forma Társaságok jegyzőkönyvével találkozunk. Kiváltságlevelüket pedig 1817-ben, nyolcvannyolc fazekas anyagi hozzájárulásával ezernegyvenhét forintért újították meg. Az ekkoriban gyártott edénytípusokról céhjegyzőkönyveik többször is tájékoztatnak. Négy-tíz iccés korsók, kanták, különböző laskaszedők, mozsár, gyereknek való kis csecses korsó, két-, három- és öticcés köcsögök, továbbá fedők készültek nagyobb mennyiségben. A mestermunkák az átlagosnál díszesebbek, sok esetben nagyobbak is voltak. 1824-ben például két-két darab huszonöt iccés nagy kantát, abálótálat, korsót, ráillő fedővel, köcsögöt és mozsarat kellett remekbe készíteni annak a legénynek, aki korsósmester akart lenni. Ha munkájában hiba volt, büntetéspénzt fizetett. A fekete edényesek kiemelkedő művészi alkotásai közé sorolhatók a gyertyamártók és a mestermunkák közé tartozó, huszonöt iccés, kétfülű nagy kanták. Az ilyen díszes, több munkát igénylő edények megrendelésre készültek, melyet évszámmal és gyakran a tulajdonos nevével is elláttak. A gyertyamártók gyártását a datált darabok alapján a XVIII. század második felétől tudjuk nyomon követni. Gyertya készítésekor a benne lévő olvasztott viaszba mártogatták a gyertyabelet, míg megfelelő vastagságú nem lett. A kerek aljú darabok korongon, a téglatest alakúak kézi formázással készültek. Agyagrátétekkel, pecsételt és sikált mintákkal díszítették. A rátétek általában korsóból, virágcserépből kinövő, hármas elosztású virágok voltak; szinte minden darabjukat vésett vagy 520. Fekete gyertyamártó 1796-ból. Mezőtúr. Szo: 62.171.1. 521. Gyertyamártó, sikált dísszel Öcsöd. Helytörténeti Gyűjtemény 375