Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

átélt és az újonnan beköltözött lakosság. Néhány település különül csak el környezetétől. Ezek lakossága merőben új volt, nem olvadhatott össze az itt élőkkel és közel azonos vidékről származott (Zagyvarékas, Tiszapüspöki, Törökszentmiklós, Tiszaörvény). A XIX. században tovább folyt a megye részeinek egyesülési folyamata, és ezt már jelentősebb betelepülések nem változtatták meg. 1711 után a lakosság békés viszonyok között fejlődhetett, az életet hadi események hosszú időn keresztül nem zavarták meg. A népmozgás, a terület kedvező viszonyai jelentős népességgyarapodáshoz vezettek. Több esetben azonban a lakosság lélekszámának csökkenése is bekövetkezett egyes településeken a pusztákra való kirajzás, illetve a járványok pusztítása miatt. 17171720 között a Jászság községeiből többen kerestek új életlehetőséget a kis- és nagykun pusztákon (Dorozsma, Kiskunfélegyháza, Kunszentmárton), 1739-ben pedig hatalmas kolerajárvány pusztított a megyében, amely még az 1709-1710. évi járvány csapásait is felülmúlta: egy-egy nagyobb helyen (Karcag, Kisújszállás) ezernél is több embert elvitt. 1786-ban Kunhegyes, Kisújszállás, Karcag, Jászkisér helységekből és még néhány szomszédos Tisza menti faluból több száz család költözött ki a Bácskába kincstári birtokra (Ómoravica, Pacsér, Bácsfeketehegy, Piros). Ezt követően jelentősebb elvándorlás, nagyobb járvány nem következett be az 1831-es koleráig. Ez minden eddiginél pusztítóbb volt s így néhány évtizedig a lakosság számbeli növekedése lelassult. A XIX. század közepétől az egészségügyi hálózat fejlődésével a járványoknak már nem volt olyan pusztító hatásuk. A múlt század utolsó harmadában a kiskunsági jász pusztákra a Jászság népének mintegy tíz százaléka költözött ki. A századfordulóig a megye lélekszáma elérte a jelenlegit: azóta nem növekedett. A terület népsűrűsége megközelítette az országos átlagot. A megye mai néprajzi képét ez a főbb irányaiban felvázolt történeti út, a különböző eredetű lakosság magával hozott, bár itt módosult kulturális elemei (szokások, táplálkozás, hitvilág), az egykori jogállás (öntudat, erkölcs, társadalom, gazdálkodás, település), a vízparti vagy a víztől távolabb eső jelleg (gazdálkodás főágai és kiegészítő foglalkozások jelentősége), a más etnikumokkal és tájakkal való kapcsolat (anyagi kultúra, szövegfolklór, zene) és vallási megoszlások (szokások, erkölcs, táplálkozás, iskolai műveltség) határozzák meg. E tényezők alapján határozottan elkülönül a Jászság, Nagykunság, Tiszafüred környéke, Szolnok környéke és a Tiszazug. SZOLNOK KÖRNYÉKE: Szolnok város által gazdaságilag integrált, különböző eredetű, vallású és nyelvjárású kisebb falvak csoportja, amelyeknek életlehetőségeit Szolnok közelsége tágította ki, és kultúráját is bizonyos fokig polgáriasította. Ide tartoznak: Besenyszög, Nagykörű, Újszász, Zagyvarékas, Abony, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tószeg, Tiszavárkony. 21