Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Népviselet (Gulyás Éva)

bok taftselyemből készültek. Az öltönyt gazdag zsinórozás és ezüstpitykék díszítették. Lábukra általában fehér színű trimpflis harisnyát húztak. Kedvelték a gugás (csigabugás), tökmagos, kehékes (kelyhes) kötésű harisnyákat. Cúgos, fekete, tehénbőrből készült jobb és bal lábon is viselhető fordítós cipőt hordtak. A korosztályok szerinti különbséget a ruha színének gondosabb megválasztásával jelezték. Érdekes, hogy a jászságiak a kékfestőt nem kedvelték, pedig Jászapátiban kékfestőműhely (Jakkel Sándor) működött. Munkaruházati darabokat vásároltak tőlük, kötényt, viselőre szoknyát, kendőt, esetleg zsebkendőt. A jászsági kékfestők vásározásaik során inkább a környező területek lakosságát látták el áruval (Pest, Nógrád, Heves megye). Ez is azt tanúsítja, hogy a jászsági nők csak hétköznapi viseletükben őrizték meg a hagyományos szabású és anyagú ruhadarabokat, ünnepi viseletük pedig korán polgári jellegűvé vált. Nagykunság A Nagykunság női viseletét Györffy István leírásából ismerjük. A kiváltságos közigazgatási helyzet a népviselet egyező vonásait erősítette fel, kedvelték a rangjukat, nemesi voltukat kifejező ruhákat. Színvilága visszafogottabb volt, s az asszonyi viseletben a fekete-lila vagy sötétebb és lila árnyalatokat kedvelték. Selmeczi László is felfigyelt arra, hogy a XIV. századi kun sírok szövetmaradványai között sok a lila színű. Ebből arra következtetett, hogy a kunok gyászszíne a lila volt. A kunsági főkötő is sötét, fekete-lila színű, de a Nagykunságra annyira jellemző női kisbunda színei is sötét árnyalatúak (barna, fekete, lila). Györffy 140 166. Selyempruszlik, Jászberény. Jb: 54.215.1.