Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

Dezső, Wekerle Sándor, Tisza István is láthattak, amikor minden törekvésük a visszájára fordult. A világos elmék, akik ismerték a történelmet és a nagyvilágban végbemenő folyamatokat, látniuk kellett, hogy körülöttünk immár vitathatatlan ténnyé vált több nemzet önállósági vágya, s ezeknek útját szegni többé már nem lehetett. Ekkor születtek meg azok a föderalizáciős elképzelések, melyeknek kialakítása és alkotmányossá tétele a dualista berendezkedés kezdetén még bizonyára eredményeket hozott volna. A Monarchia magasabb szintjén ilyen lett volna a trializmus, melynek elmaradásában a magyar uralkodó elit módfelett érdemdúsnak ismert. A Magyar Korona területén belül megszületett a horvát kiegyezés - kissé felemás módon, főleg azonban az egyedüliként -, s ez kevésnek bizonyult. A kiútnak a sikeresen megvívott európai háború látszott, mely bizonyos remények szerint konzerválhatta volna a Monarchia hagyományos státusát, bár igen sokan - többek között éppen Tisza István is - a győztes háború végeredményeként a szláv elemnek a monarchián belüli megerősödését, Magyarország súlyának csökkenését vélték felfedezni, s nem ok nélkül. Amikor pedig Jászi Oszkár és hozzá hasonló politikai gondolkodók e kérdéseket behatón tanulmányozták, s kétségbeesett javaslatokat tettek a politika és közvélemény asztalára, az idő átlépett ezeken, derék, de a Monarchia népei számára már elfogadhatatlan politikai machinációknak tűntek. Lehetőségeik immár, számos nagyhatalom támogatásával a hátuk mögött, messze túlmutattak ezeken. Jászi Oszkár és Károlyi Mihály országmentési törekvései legfeljebb arra voltak jók, hogy a ma politikai dilettánsai és populistái, a történettudomány amatőrjei őket - „Ki védte menthetetlen hónát" - hazaárulóknak nyilváníthassák. Ugyanígy, mint akik az első világháború kirobbantásában felelősöknek tekinthetők, megtalálták bennük a háború elvesztése után a felelősöket. Jóllehet az első világháború után a történelmi Magyarország megsemmisült, c Magyarország, ha nagyon áttételesen is, ám mégis nagyon valóságosan fennmaradt és máig él: ez az ezer éven át fennállt ország népeinek kulturális hagyománya. Ebben az értelemben viszont mindig is létezett a történelmi Magyarországon önálló horvát, szlovák, szerb, igen régen német és román kulturális lét. Ne feledjük: Magyarországon a magyar és a szlovák nyelvű kódexek nagyjából egy időben készültek, melyek Wietoris Jonathan gyűjtésén keresztül fenn is maradtak a Jankovich anyaggal. Ez olyan nemes kulturális örökség, amely részben már ma is hasznot hajt, de a jövőben mindenképpen az egykor tágas határok között jól-rosszul együtt élő nemzetek közös hagyományává nemesül. Az idő talán mégis az értelemnek és a nemes szándéknak dolgozik, nem pedig az ostoba nacionalizmusoknak pro és kontra. Ha nem akkor úgyis minden hiába. Nos, e hagyomány alapos, elfogultságoktól és valótlan állításoktól mentes feltárása e konferencia célja, pontosabban ennek csupán egy részéé - a főnemességé, s annak is, előadásunkban csupán egy fél évszázadra terjedő szakaszáé. Ez az egészhez képest igen rövid időszak különösen fontos, mert ekkor ment végbe a főnemesség tárgyi-kulturális vagyonának előbb csak tempós erodálódása, majd később, néhány év alatt, mintegy 90-95 százalékos pusztulása. Amiről beszélek, az alapvetőn a Trianon utáni Magyarország területére vonatkozik. Mégis, azért választottuk kiindulási dátumul az utolsó előtti békeévet, hogy lássuk, honnan indultunk, milyen volt a monarchiavég főnemesi tárgyi és ingó kulturális örökség megoszlása, állapota, minősége. Hercegek, grófok és bárók - róluk lesz szó, a köztes fokozatokat például az őrgrófot, vagy a külföldön magyar polgárok által nyert magas rangot, mint a német Freiherr - némi egyszerűsítést megengedve magunknak, ide soroljuk. Hozzá kell tennünk, hogy voltak olyan vagyonok is, melyek elérték, vagy, bizonyos vonatkozásokban, éppen a kulturális értékekben