Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Pintér János: 100 éve született Wellmann Imre

1952-ben a Fővárosi Levéltár igazgatójává nevezték ki. Az 1956. októberi forradalom alatt az intézmény forradalmi bizottságának elnökévé választották, ezért a forradalom leverése után áthelyezték a Pest megyei Levéltárba, fölevéltárosi beosztásba. Ez újabb törést jelentett pályáján, publikációi megritkultak, jobbára forrásfeltáró munkákban vett részt. Az 1960-as évek elejére jelentős változások történtek be a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szakmai munkájában. 1962-ben az intézmény fenntartója, a Földmüvelésügyi Minisztérium széles körű szakmai tanácskozást hívott össze. A résztvevők szükségesnek tartották, hogy a múzeum addigi feladatkörét „fokozottabb tárgy- és anyaggyűjtéssel, valamint tudományos feldolgozó tevékenységgel és agrártörténeti kutatómunkával egészítse ki, s így a Földmüvelésügyi Minisztérium agrártörténeti intézetévé váljék". A konferencia határozatát hamarosan tettek követték, így létrejött az agrártörténeti kutatómunkának szervezeti keretet biztosító agrártörténeti osztály (az 1970es évektől főosztály), melynek élére még ugyanebben az esztendőben osztályvezetőként, majd később főosztályvezetőként Wellmann Imre került. 1962-ben az egyik legnagyobb tekintélyű történésznek számított, aki az életében bekövetkezett nehézségek, politikai indíttatású megpróbáltatások ellenére nagy kedvvel látott munkához, olyan időszakban és légkörben, amikor még nagyon is számon tartották az 1956os forradalom idején tanúsított „ellenforradalmi" magatartást, amikor a Mezőgazdasági Múzeumban „a kiállítások szocialista rekonstrukciója" elnevezésű átrendezést írták elő hatalmi szóval. Ennek során az „új kiállításoknak... a termelőszövetkezeti nagyüzemi gazdaságok megszilárdításához és termelésük fejlesztéséhez kell utat mutatniuk" - szólt a regula. Szerencséjére Wellmann Imrének ebben legfeljebb érintőlegesen kellett részt vennie. Wellmann Imre 1963-ban az Agrártörténeti Szemlében fogalmazta meg az agrártörténeti osztály, illetve a kutatás teendőit. Két fő feladatot határozott meg, „egyfelől fel kell tárni a mezőgazdaság fejlődési folyamatait, hogy ennek révén a múzeum kiállításai a jelen képét és a jövő távlatait a múlttal összekapcsolva, a fejlődés vonalába megfelelőn beállítva ábrázolhassák". A másik fontos teendőnek azt tartotta, hogy a múzeum önálló agrártörténeti kutató- és feldolgozó munkát végezzen, más, az agrártörténeti kutatásokban részt vevő irányító szervekkel (mint például az MTA Agrártörténeti Bizottsága), és különböző intézményekkel (kutatóintézetek, agrárés tudományegyetemi tanszékek). A kutatásoknak tematikailag mindenekelőtt a termelőerők és az agrotechnika változásaival kell foglalkozniuk, időben pedig a 16. századtól 1945-ig terjedő időszakot kell felölelnie - írta Wellmann Imre. További teendőnek jelölte meg az agrártörténeti forrásanyag számbavételét és feltárását, és egy agrártörténeti dokumentációs bázis kiépítését. Szorgalmazta, hogy a kutatások eredményeit minél előbb publikálják. Része volt abban, hogy már 1962-ben megindult a múzeum évkönyve „Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei" címmel. Ugyancsak egyik életre hívója volt az egyre szélesedő kutatások anyagából kikerekedő önálló monografikus feldolgozásoknak, a „Mezőgazdaság-történeti tanulmányok" elnevezésű sorozatnak. Ez utóbbi egyik kötete Wellmann Imre munkája, mely „A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében" címmel jelent meg 1967-ben. Az ő könyvének megjelenéséig a jobbágyság életéből fakadó, annak látásmódját tükröző források felhasználására - főként a feudalizmus időszakából - alig került sor. Pedig a hazai agrárfejlődés alakulását - ideértve annak gazdasági és társadalmi voltát is - valójában a parasztság köréből származó fonások alapján ismerhetjük meg igazán. Mint írta: „Az úrbérrendezés alkalmából jegyzőkönyvbe vett paraszti vallomások ... az állam rendeletére, s a vármegye embereinek közbejöttével rögződtek írásban, valójában forma szerint is népi eredetű kútfőink sorához csatlakoznak". Szerepe volt a már említett agrártörténeti dokumentációs bázis megteremtésében is. A hivatalosan Adattárnak nevezett, de valójában inkább agrártörténeti archívumnak tekinthető részleg anyagának gyűjtése az 1960-as évek derekától-végétől kapott nagy lendületet. Gazda-