Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Schleicher Vera: Együtt élő tárgyak. Nemzetiségek képviselete a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményeiben
hetven esztendejében nem beszélhetünk a nemzetiségeke irányuló tudatos tárgy gyűjtésről, következésképpen a múzeum tudományos koncepcióját jellemző kiegyensúlyozottságról, egyenletességről sem. A második világháború előtt mindössze ötven darab olyan tárgy került be a gyűjteménybe, amely valamiképpen a német vagy szlováknemzetiséghez köthető, s 1970-ig is mindössze négyszázötven darab. Annak ellenére történt ez így, hogy a Magyarországi Néprajzi Társaság, amely 1889-ben alakult meg, már nevében is, de szervezeti felépítésében még inkább kezdettől fogva a nemzetiségek arányos kutatására törekedett. A Magyarország „mai és egykori népeinek tanulmányozására" létrehozott tudományos társaság nyolc szakosztályából épült fel, s ezek közül az első a „népfajok szerinti" tudományos kutatásokat volt hivatott szervezni, huszonkét alszakosztályba szervezve. Ezek az alszakosztályok a történelmi Magyarországon, s így Veszprém megyében is élő összes nemzetiséget képviselték, kivéve a zsidóságot, amelyet a társaság teoretikusai „felekezetként" s nem etnikumként határoztak meg. 3 Hasonló arányosságra törekedve épült föl a millenniumi ünnepségek néprajzi faluja is a maga tizenkét magyar és tizenkét nemzetiségi házával (Veszprém megyét egy törzsökös magyar falu, Szentgál egy épülete képviselte), és hasonló elvek szerint kezdte működését a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya is (később Néprajzi Múzeum) is, amelynek hazai anyaga a századfordulón nagyrészt nemzetiségi eredetű volt. 4 Ez a szemlélet azonban nem szivárgott át a századfordulón alapított veszprémi múzeum gyűjteménygyarapítási koncepciójába. A múzeumalapító Laczkó Dezső geológus által szervezett, igen eredményes szerzeményező-gyűjteménygyarapító utak kifejezetten a vármegye magyar lakosságú falvaiba irányultak (Dudarra, Varsányba, Nemesvámosra stb.). Ezeken a településeken keresgéltek és vásároltak elsősorban „ősi magyar" hímzésmotívumokat, régi cserépedényeket, s a kor divatjának, illetve Herman Ottó koncepciójának megfelelően pásztorművészeti és ún. ősfoglalkozási tárgyakat. A vegyes etnikumú falvak esetében (mint amilyen például Bakonyszombathely volt) a szerzeményi naplóban gondosan feltüntették, hogy Bakony magyar szombathelyröl, azaz a falu magyarok lakta részéből származik a tárgy. A második világháború előtti időszakban a megye németek és szlovákok lakta falvaiból (pl. Városlődről, Hidegkútról vagy Bakonynánáról) bekerült műtárgyakról összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a múzeumőröket e darabok archaikus volta, nem pedig nemzetiségi jellege késztette a szerzeményezésre. Jól példázzák ezt azok a német környezetben még használatban lévő festett parasztbútorok, amelyeket az 1935 nyarán megrendezésre került Veszprémi Ünnepi Hét népművészeti bemutatójára vásárolt Nagy László múzeumőr, néhány hímzett váll- és fejkendő, valamint egyéb viseleti darabok kíséretében. 5 A helyben használatos elnevezések, a használatra vonatkozó körülmények egyetlen esetben sem kerültek lejegyzésre. A fényképfelvételek esetében hasonló a helyzet, a fényképezett objektum német nevére, s így etnikus jellegére mindössze két esetben utal a leltárkönyvi bejegyzés. Meg kell azonban említeni, hogy Vajkai Aurélnak az 1930-as évek végétől született tanulmányai (így a teherhordásról, a szőlőtermesztésről vagy a csatkai búcsúról szóló dolgozata 6 ) kitérnek a helyi népi kultúra egyes etnikus vonásaira is, ezek azonban az általa gyűjtött tárgyak vagy a terepen készített felvételek meghatározásában, leírásában nem játszanak szerepet. Az ún. „kis Európa"-gondolattal párhuzamosan élő, s a trianoni döntést követően egyre erősödő hungarocentrikus szemlélet a saját kultúra, és különösen a saját népi kultúra 3 KÓSA L. 1989. 177. p. 4 JANKÓ J. 1989., KÓSA L. 1989. 131. p. 5 Múzeumtörténeti Adattár, 1935. 6 VAJKAI A. 1938., 1940., 1941.
