Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Megyeri Anna: Egy olasz építési vállalkozó família Zala megyében, a dualizmus idején

Ez volt a család birodalma, a béke szigete, ahol a gyerekek és barátaik örömét hinta, a pihenni vágyók kedvét kerti filagória szolgálta. Udvarán öntöttvas kút állt, ennek hajtókarja segítségével pumpálták fel a vizet az emeletre egy hatalmas tartályba, mely a házban lévő vízvezetéket látta el folyóvízzel. A ház pincéjében a csapadék és nedvesség elvezetésére praktikus rendszert dolgoztak ki. A családi iratok között van egy dokumentum, mely e ház részletes, mindenre kiterjedő költségvetését tartalmazza. Megtudjuk belőle, hogy 146 000 falazótéglát vásároltak az építkezéshez. A költségvetés végösszege, a „Hauptsumma" 26 735 korona 35 krajcár volt. 1904 decemberében „acetilén" világítást is szereltetett be a házba Juhász Lajos helyi elektrotechnikussal, ám amikor 1906-ban végre bevezették a városba az elektromos világítást, hirtelen elavult lett e nagyszerűnek tünő találmány. Egy későbbi hirdetésből, melyről szó lesz még, ismerhetjük meg a ház és telek beosztását. Eszerint a házban hét szoba, nagy előszoba, veranda, fürdőszoba, konyha, cselédszoba, mosókonyha és mellékhelyiségek voltak, az egész épületet alápincézték, az udvaron egy 2 szobából és konyhából álló kis lakás csatlakozott hozzá, vele szemben egy 3 állású istálló, takarmánykamra, kocsiszín és egy I szobás kocsislakás, hátul nagy fáskamrák és két zárt fészer, mögöttük nagy udvar és kert, egészen a Válicka patak árkáig. A sikeres munkák jutalmaként 1905 májusában az ipartestület helyiségében vehette át az Iparegyesület ezüst díszérmét és oklevelét. A kitüntetést Kovács László ipartestületi elnökadta át egy ebből az alkalomból összehívott közgyűlésen. Köszöntőjét követőn Klosovszky Ernő, az ipartestület jegyzője méltatta az építész érdemeit. Kiemelte, hogy Zala vármegyének három jeles építésze került ki a családból. Derék, törekvő, szakképzett munkásai a magyar iparnak, s emellett társadalmi téren is elismert, tekintélyes emberek. Morandini Tamás alig néhány év alatt egyike lett a vármegye nevesebb építészcinek, aki elismerést szerzett munkájának és bizalmat nevének, tudósított a Zalamegye.

31 Munkálkodásával kétségkívül fejlődik a magyarországi ipar, idézi a másik hetilap, a Magyar Paizs Klosovszky szavait. Erdemét emeli az a körülmény, hogy nem régen lett magyar honos, s azóta egész lelkével magyar lett. Megismerve hazánk kulturális viszonyait látta, hogy „annak emelésére mily sok fáradhatatlan kézre van szüksége a hazának, s aki ezt szívből érzi, magyarrá lesz, az ilyen férfi előtt mindnyájunknak meg kell hajolni." Értékelte továbbá példamutató magatartását, hogy milyen ügyesen bánt munkásaival a sztrájk idején. Végül biztosította az ünnepeltet az ipartestület tiszteletéről, társainak igaz baráti szeretetéről, ragaszkodásáról.

32 1907-ben a Kossuth Lajos utca végén a Gerei Ernő tervezte evangélikus templom kivitelezésére pályázott. Ekkor már a város egyik jelentős - méreteiben legalábbis reprezentatív - középülete állt ott, a csendőrlaktanya, melynek szintén egyik építési vállalkozójaként működött. 1907-ben építette fel a polgári leányiskola otthonát a zsinagógával szemközt. A „művelődés új csarnokát" Stetka Péter városi mérnök tervezte. 1909. év elején szörnyű földrengés sújtotta az olaszországi Messina lakóit. Egész Zala vármegye összefogott, a főispán, gróf Batthyány Pál maga adott közre felhívást, melyben kérte, hogy a társadalom minden rétege képviseltesse magát a segítő munkában. Szokás szerint egy színvonalas estélyi is szerveztek, ahol az éppen akkor itt tartózkodó, könyvéhez gyűjtő Malonyay Dezső is megjelent. Sokan nagylelkűen adakoztak. Morandini Tamás maga 10 koronával járult hozzá egykori honfitársai megsegítéséhez.

33 Morandini feltehetően jól képzett építész volt, de kevésbé sikeres vállalkozó. A családi legendárium szerint az 1904-ben alapított alsólendvai (Lendava, Szlovénia) esernyőgyár 31 Zalamegye, 1905. július 11. 32 Magyar Paizs, 1905. június 8. 3. p. 33 Magyar Paizs, 1909. február 18.