Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Ács Anna: Jókai és a nemzetiségek

S emlékszünk még „A gazdag szegények" sok szeretettel megrajzolt Kranyecz Frányójára, a tót bögreárusra, aki azért jött haza Amerikából, mert ott sértegették a magyarokat. A románokkal szemben Jókai előítéletektől mentes politikai tapintatot tanúsított. Bár volt tudomása az atrocitásokról, erdélyi útjain szemtanúk és leszármazottak beszámolóit hallhatta ezekről, érzelmeit mégsem engedte eluralkodni. Sőtér István kiemeli, hogy Jókai sohasem kiáltott bosszút a románok ellen, inkább viszonylag rokonszenves képet ad róluk, mintha a múlt sebeinek takargatásával a megbékélés útjait akarta volna keresni, ezért állt a „Szegény gazdagok"-ban a pópa pártjára a magyar főúrral szemben.

28 Az „Egy az Isten" c. művében Adorján Manassé mellett a legkomolyabb szerepet egy román nemzetiségű nő, Zenobia kapja, aki egy uralkodónő modorában tesz igazságot a szentgyörgyi pánik idején. Jókai vele mondatja ki a magyar-román megbékélés lehetetlenségét és lehetségességét, a reményt megfogalmazva. A „Fekete gyémántok"-ban derék, élelmes, kedves fajként jellemzett görögöket az író a készséges asszimilánsok közé sorolta, ők mind magyarrá váltak, csak vallásuk, szokásaik különböztették meg őket. „A mi lengyelünk" c. regényének görög kupece, Theodoras, azaz Papp Tozsó üzleti dolgokban tökéletes eszményképe volt a görögnek. Cseh vagy morva származású szereplők főleg az önkényuralom korában játszódó Jókai művekben bukkanak fel, de a gyűlöletes rendszer, az elnemzetietlenítés hivatalnokairól megemlékezik még utolsó, 1903-ban írt, de kötetkiadásban csak 1912-ben megjelent regényében, „A mi lengyelünkében is. A szerbek közül a magyar szabadságharc szép huszárhadnagya, Lippay Tivadar „A mi lengyelünk" egyik főszereplője, pozitív és negatív vonásokkal egyaránt, ugyancsak e mű szerb származású hősnője, a Lippay feleségévé lett Natália, a szabadságharcunkat szintén segítő szerb főpap unokahúga. Szerb származású fontos szereplő „Az arany ember" Krisztyán Tódora. A szerb parasztlakodalom szépséges leírását olvashatjuk a „De kár megvénülni" c. Jókai regényben, mert az írót élénken érdekelte a nemzetiségek népi kultúrája is, gyűjtötte az ezekre vonatkozó forrásokat, adalékokat, s sokhelyütt beemelte műveibe.

29 A Jókai művekben szereplő zsidók általában mellékalakok, akik nincsenek komoly befolyással a cselekmény menetére, bár mindnyájan jól értesültek a cselekményt mozgató titkos erőkről. Mintegy hatalmuk van a társadalmi és személyi információk felett, s ez fontosabb, mint a pénzügyi, kereskedelmi tevékenységük. Csupán Jókai utolsó regényében vált főszereplővé egy kiváló lengyel zsidó férfiú, a szabadságharcunkat segítő lengyel dzsidások szárnyvezére, Negrotin Kázmér, akiről csak a mü végén derül ki felekezeti hovatartozása. Negrotin esetében a vallás és a nemzetiség együttesen, mint az ember legsajátabb szférája jelenik meg, a személyiség szuverenitását, s nem a zsidókérdést hangsúlyozva. A Jókai művek cigány szereplői zsáneralakok, kóbor cigányok, csak a „Mire megvénülünk" Ciprája, akit Topándy a cigánysorról vett házába és úri ruhában járat, jelenik meg eszményi asszonyi vonásokkal, a természetesség, romlatlanság mintaképeként. „A fekete vér" Cytherája még felerősíti és valószerűbbé teszi ezeket a tulajdonságokat. Az „Egy az Isten" cigány férfija, Lányi pozitív alakként a főhős mellett áll a megpróbáltatásokban, míg a többi cigányt szinte az adomák hőseként szerepelteti az író. Végezetül hadd idézzem még „A mi lengyelünk" egyik kedves nőalakját, Katona Katkát, tisztes nevén Jakab Katkát, a markotényosnét, aki „beszélt minden nemzet nyelvén, ahány csak az országot lakja; csak éppen németül nem; azt lenézte, azért, hogy német káromkodás nincsen."

30 Jókai szintén beszélte a hazai nemzetiségek nyelvét (több-kevesebb pontossággal) - így a németet 28 SŐTÉR 1. 1941. 314. p. 29 FRIED I. 2005. 25-26. pp. 30 JMVM 1961. A mi lengyelünk. 8. p.