Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Székelyné Kőrösi Ilona: Migráció a Duna-Tisza közén. Kerekegyháza. Egy soknemzetiségű település létrejötte a 19. században

Migráció a Duna-Tisza közén Kerekegyháza. Egy soknemzetiségű település létrejötte a 19. században Székel y né Körösi Ilona I. Migrációs folyamatok Magyarországon a 18-19. században nagyarányú migrációs folyamatok, települési és népesedéstörténeti változások zajlottak. E meghatározó történeti-néprajzi folyamat kiemelkedő jelentőségű helyszíne a Duna-Tisza köze. Az ismert történelmi előzmények után (török hódoltság, elnéptelenedett területek, másrészt túlnépesedés az ország más tájain) több hullámban történt az e területre irányuló észak-déli népmozgás, a spontán migráció, valamint a szervezett telepítések. A Duna-Tisza közére irányuló észak-déli népmozgás már a 17. század végén elkezdődött és folytatódott a 19. században. Legintenzívebb az 1720-as évektől az 1780-as évekig. A migráció résztvevői közül sokan maguk vagy őseik hajdani lakóhelyére költöztek vissza, mások a jobb élet és a boldogulás reményében indultak útnak. Tágabb életteret, termőföldet, munkalehetőséget kerestek, és sokan szabadulni szerettek volna a földesúri kötöttségektől. Éppen ezért voltak vonzóak a kiváltságos területek, a szabadalmas Kiskunság, a Tiszai korona-kerület vagy a bácskai kamarai birtokok. Migráció spontán és szervezett formában is zajlott. A spontán (szervezetlen) migráció főleg észak-déli népmozgást jelentett és három jelentős szakasza különböztethető meg: 1. Északi vármegyékből érkeztek jövevények Pest megye felső részének településeire, dél-hevesi és jászsági helységekbe, a 17. század végén-18. század elején ezek lakossága megnövekedett. 2. A második szakaszban, az 1710-es évek végétől kb. a század közepéig (1740-es évek végéig) benépesült a Duna-Tisza középső része, kb. Ceglédtől Bajáig, ill. a Baja-Szeged vonalig terjedő terület. Ekkor települtek újra a Kiskunság katolikus települései (Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Dorozsma) és a Duna-Tisza köze középső részének helységei: Akasztó, Géderlak, Miske, Jánoshalma, Kecel, Alpár stb., az evangélikus szlovákokkal betelepített Kiskőrös, a svábokat befogadó Soltvadkert. 3. A harmadik hullám a Bácska benépesülése a 18. század közepétől a 19. század elejéig, amikor a kamarai birtokokra nagyobb számban érkeztek (magyar) telepesek. A letelepedők toborzását toborzők (vállalkozók) végezték, az új lakosokkal kontraktust kötöttek, telepítő levelet, kiváltságokat kaptak. Földesúr lehetett a kamara, magánföldesúr, vagy egyház. A kibocsátó helységek között voltak olyanok, amelyeket a befogadó helységekből származó elődök népesítettek be a Duna-Tisza közén, illetve északon. Ilyen befogadóhelységek voltak: Bezdán, Gombos, Doroszló, Kishegyes, Topolya, Csantavér, Temerin; a Tiszai korona-kerület helységei: Ada, Zenta, Magyarkanizsa, Mohol, Péterréve, Obecse, Bácsföldvár stb. Az új helységek népe általában nagyon sok helyről érkezett. Pl. a kamara által népesített bácskai Doroszlóra a történeti Magyarország 27 vármegyéjének 114 helységéből. A kalocsai érsekség által újranépesített Kecel faluba 15 vármegye 50 helységéből.