Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Paládi-Kovács Attila: Magyarország nemzetiségei és etnikai térszerkezete a 18. században

Bug között alapított „Új Szerbiába".

36 E folyamat hátterében azt kell látnunk, hogy Bécs a katolikus németeket a szerb katonaparasztoknál is jobban kedvelte. A merkantilizmus szempontja időnként fontosabb volt a generálisokénál. (A magyar nemesi országgyűlés pedig kitartón követelte az egykori vármegyék visszaállítását, s ezzel magyar nemzeti érdeket tartott szem előtt.) 1790-ben Magyarország szerb lakosainak száma 681 ezer fő volt. Többségük a határőrvidéken (388 ezer), meg a szlavón megyékben (128 ezer) élt, s mindössze 158 ezren laktak a szűken vett Magyarország vármegyéiben.

37 Utóbbiak többsége városi lakos volt (Pest, Buda, Szentendre, Komárom, Győr, Esztergom, Vác, Eger, Tata, Székesfehérvár, Baja, Kalocsa, Szeged, Temesvár). Nehéz volna megbecsülni hányad részük tekinthető hódoltság kori (esetleg még korábbi) jövevénynek, s hányan vándoroltak be a 18. század folyamán. Kárpátukránok, ruszinok Az Északkeleti-Kárpátok lábainál és folyóvölgyeiben a középkor óta formálódó ruszin népterület kisebb csoportjai már a 17. század vége felé megindultak a síkvidék irányába, de korábbi nyelvhatáraik még nem változtak. Terjeszkedni ez a nép főként erdőirtás által tudott, s egyre inkább belakta a korábbi vadont és a havasok tájait. A 18. század második felében már Zempléntől Ugocsáig kiszélesítette síkföldi telepeinek sávját is. Zemplénben egy ruszin nyúlvány elérte a Bodrogot, s jelentős kirajzásai voltak a Nyírségben (főként Szabolcs és Szatmár határán), kisebb szórványai pedig Abaúj, Torna, Felső-Borsod, különösen a Cserehát és a Zempléni-hegység zártabb vidékein. Szabó István még úgy vélte, hogy a ruszinság a 18. századi nagy népmozgás idején „Számottevő rajzásokat nem bocsátott ki magából. Rutén foltok a 18. század végén csupán Szabolcs és Szatmár megyében [...], Bihar megyében, legtovább pedig Bács-Bodrog megyében keletkeztek, az anyatörzstől kisebb csoportokban leszakadva, eleve népi felszívódásra ítélten."

38 Ehhez hozzá kell fűzni, hogy a mai országhatáron belül (Északkelet-Magyarországon) több mint félszáz település 18-19. századi ruszinságát sikerült a statisztikai és helytörténeti források alapján lokalizálni

39 (A Bács-Bodrog megyében megtelepült ruszinság históriáját, településtörténetét főként Udvari István és Bárth János publikációi árnyalják.) A magyarországi ruszinok történeti sorsát nagyban meghatározta, hogy papságuk nagyobb fele 1646-ban elfogadta az uniót, azaz szervezetileg is csatlakozott Rómához, a katolikus egyházhoz, s bizonyos változásokat hajtott végre a liturgiában. Innen számíthatjuk a görögkatolikus vallásfelekezet kialakulását. 1735-ben a maradék ortodoxia is csatlakozott az unióhoz. Ez a hitéleti és egyházigazgatási fordulat alapozta meg a ruszinság önazonosságát, s teremtette meg egyik fontos feltételét későbbi asszimilációjának. Szőrványainak, távolra szakadt telepeinek (pl. Felső-Garam mente, Szepesség) beolvadása a 18. században jórészt megtörtént. Beolvadási készségéhez, hajlandóságához nagyban hozzájárult nyelvének akkoriban alacsony presztízse is. Ilyenformán a ruszin nyelvterület a szlovák és a román szomszédok irányában nem bővült, hanem zsugorodott. A hazai ruszinság lélekszáma 1790-ben 356 ezer volt, s egész népessége a szűken vett Magyarországon élt.

40 Ebben a politikai és térségi keretben a ruszinok száma messze meg36 SZABÓ I. 1941. 143. p., PALÁDI-KOVÁCS A. 1973b. 291-294. pp., ÁCS Z. 1986. 162-163. pp. 37 WELLMANN I. 1989. 70. p. 38 SZABÓ I. 1941. 334. p. 39 PALÁDI-KOVÁCS A. 1973a. 40 WELLMANN I. 1989.70. p. Lásd még DÁNYI D.-DÁVIDZ. I960., DÁVID Z. 1980. 87-101. pp.