Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

utóbbi diagnózis azonban az ö fejére is visszaszállt, mivel vádlói szerint éjszaka egy gyermeket megnyargalt Debrecenben, és akit arra kényszerített volna, hogy öngyilkos legyen, akassza fel magát. Hogy megvallja egyéb gonosztetteit a lány, kitől tanulta és kiknek szolgáltatta a mágikus tudományát, elsőként tortúrára ítélték. Miután „bevallotta" üzelmeit (mesterének mondta Szatmárinét, akit ezért béklyóba is tettek) 24 korbácsütésre ítélték könyörületből és fiatal kora miatt. Barna Erzsébet a tortúrán ugyan tagadta, hogy a gyermek miatta lett volna öngyilkos, a pénznézést azonban elismerte. A bíróság az ítéletet helyben hagyta.

32 A lány vallomása alapján viszont letartóztatták az említett Szatmári Istvánná, Nagy Juditot is. A vád szerint az asszony Vitéz András haragosaként kuruzsló gyógyításaival annak gyermekét kezelte, mármint hogy a gyermeket a megrontása és „megnyargalása" után gyógyította. A tanúk szerint az asszony értett még a tehenek kezeléséhez és a lakat segítségével elvégzett boszorkányazonosításhoz is. O ugyancsak elismerte, hogy a fent nevezett Barna Erzsébetté] és egy Csáti nevü leánnyal - valamint más „oláhokkal és csikósbojtárral" (tehát idegenekkel) - egy acéltükör és egy selyemzsinór segítségével pénzt nézett, varázsolt. Mivel az asszony táltos és gyógyító tudománya miatt elhíresült, bűntársai és bűnei megvallása érdekében először tortúrára ítélték, majd fenyítés mellett a városból száműzték.

33 A konkrét pénzlopási históriák mágikus feltárásainak gyermeteg történetei mellett azonban akadnak úgymond nagyobb kaliberű ügyek is, melyekről ugyancsak a bírósági dokumentumok vallanak. Akad köztük ugyan sikertelen, nevetségessé váló kincsásási vállalkozás is, mint a karcagújszállási Csombordi György és Magyar Pálné esete 1741-ben. akik azért kerültek a vádlottak padjára, mert Szabó Pál panaszos szerint ők a Szabó udvarán, kincsásás címén kiásott termetes gödröt nem akarták „behányni". A bíró azonban nem a betemetés gyors végrehajtását szorgalmazta, hanem egy olyan eskütételt, hogy az „ásatott veremben sem pénzt, sem egyéb arany, ezüst és más jószágot" nem találtak, abból az érintetlek nem részesültek. Ugyanígy bukott le és kényszerült eskütételre az a négy túrkevei legény is 1761ben, akik „pénzt ástak" éjszaka az „Akasztó Halomnál", mondván az Alföldön talán minden halom kincset rejthet, de két ásónyom után tervüket feladták.

34 Sikeresen vett fel pénzt a debreceni Csapó utcai kertben néhány asszony és legény 1758ban. A város vizsgálata szerint Kerekes Sára leány, aki nővérével, Merik Györgyné Kerekes Erzsébetté] és ennek asszonytársával, Kállai Istvánné Annával és Somogyi István, illetve Nagy Mihály legényekkel Sápi Sámuelné szőlőjében rejtett pénzt találtak. Az arany és ezüstpénzt Sára acéltükörrel nézve ismerte fel egy korsóforma edényben. A tükröt Bátoriné adta neki erre a célra, aki korábban Nagy Ferencnétö] kérte azt. Kerekes Sára, leánykorára tekintettel 6 korbácsot, a tükröt adó Bátorinénak ebből tizenkettőt; a tükröt kérő Meriknénak 8 pálcát; a pénzásó legényeknek pedig 12-12 pálcát adtak büntetésül, amiért a rejtett pénzt be nem szolgáltatták. A bejelentés elmulasztása és a be nem szolgáltatás miatt ítélte el a siklósi uradalom úriszéke 1745-ben Kun Józsefet és Kun Andrást is, akiket bűnük súlyossága miatt a Batthyány uradalmak központjába Körmendre, majd a németújvári börtönbe szállítottak. A két kun ugyanis egy körmöci aranyokból álló kincsre bukkant egy csodás, földből feltörő lángoszlop által megjelölt helyen. A háborús vagy a török időkben elrejtett kincsre az uradalom is igényt tartott, ezért a telepes jobbágyokat kemény vallatással faggatták, maradt-e 32 SZÉLL F. 1892. 111-112. pp. Magyarországi boszorkányperek. 1989. 291-292. pp. 33 SZÉLL F. 1892. 112-113. pp. 34 ÖRSI J. 1997. 142-145. pp. 35 SZÉLL F 1892. 113-114. pp.