Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

ambivalenciája, amely - Pócs Éva szerint - a saját és az idegen ellentétben, a gyógyítók és bábák rivalizálásában, a boszorkány kettős, rontó és gyógyító szerepében fejeződik ki. Vagyis a mágia általában is a saját és az idegen ellentétére épülő ambivalenciát feltételez, és ez az ambivalencia önmagában is rontásokat indukál.

1 Elfogadva ezt a tézist, de finomítva azzal, hogy a lokális közösségek a 18. századi sajátos magyarországi demográfiai és társadalmi hatásoknak köszönhetően önmagukban is hordozták, hordozhatták az „idegenség" konfliktusgerjesztő tulajdonságát, a boszorkánypereknek az európai gyakorlattól eltérő 18. századi felfutását is talán ennek tudhatjuk be. Vagyis a probléma kettős. Egyrészt vizsgálni kell azt, hogy a lokális közösségek belső konfliktusaiban milyen szerepet játszhattak a külső hatások, a bizonytalan jövő által gerjesztett félelmek. Kérdés tehát, hogy ezekben a lokális társadalmakban milyen félelmek és feszültségek gerjedtek a saját közösségen belül, amikor azt érzékelték hogy gyökeres változások elé néznek? Másrészt vizsgálni kell azt is, hogy a valóban kívülről érkezők okoztak-e olyan konfliktusokat, amelyek sajátosan varázslóperekben dokumentálódtak. Másként fogalmazva, okozhatott-e Magyarországon az 1686-tól kisebb nagyobb megszakításokkal érkező telepesáradat, a szegénység elől menekülő idegenek megjelenése a korábban itt élő helyi közösségekben társadalmi feszültségeket? Ha megvizsgáljuk a közép-európai boszorkányperek vád alá került személyeit, kiderül, hogy nem, vagy igen szórványosan vádolnak idegeneket boszorkánysággal; az esetek elsöprő többségében „a boszorkány saját közösségen belüli ismerős".

19 Pócs Éva szerint ez törvényszerű: „a kora újkori európai boszorkányság mint csapásmagyarázó és feszültségfeloldó intézmény a közösségen belüli feszültségek feloldására hivatott."

20 A probléma másik oldalát jelzi, hogy a közösségen belüli megvádolt személyek arányosan magas száma mellett mégis szép számmal akadunk valóban „kívülről érkező" idegenekre is. Sőt, a boszorkányperektől függetlenül is a 18. századi Magyarország demográfiai helyzete éppen arra példa, hogy egy országban eleve sok az „idegen". Közöttük pedig szép számmal találunk olyanokat, akik boszorkány- és/vagy varázslóperekbe is keverednek. Nagy részük olyan telepes, akik Bajorországtól kezdve, Thüringián át az osztrák örökös tartományokból, Cseh- és Morvaországból vagy egyszerűen a felvidéki területekről költöznek át Magyarország lakatlan, gyéren lakott vidékeire. Más részük pedig olyan ember, aki kóborló életmódja miatt bárhol is jár, mindig is idegen marad, mint például katonák, a szerencsét próbáló szegényemberek, a háborús konfliktusok elől menekülők vagy a vándorcigányok. Ebben a helyzetben tehát nem csak a nyelvi vagy a kulturális különbségek határozzák meg az idegenséget, hiszen a magyar vagy a magyarországi telepes, szökött jobbágy az adott térségben éppúgy idegen lesz, mint a kívülről érkező, a magyar nyelvet nem ismerő személy. Hasonlóképpen idegen az is, aki a társadalom peremén tengődve kíván boldogulni ebben a nyugtalan és mozgalmas időszakban, például a koldusok, a vándorcigányok, az idénymunkások, a pásztorok, a leszerelt vagy elbocsátott katonák. 5. Kincskeresők, pénznézők a saját közösségben Fókuszáljunk először arra, hogy a lokális társadalmakban milyen félelmek és feszültségek gerjedtek, amikor azt érzékelték, hogy gyökeres változások elé néznek; és amikor ezek a félelmek mágiavádakat indukáltak'? A legtöbb - sajátosan varázslóper beli - adatunk, 18 PÓCS É. 2002. 441-455. pp. 19 Ezt minden konkrét, a boszorkányság társadalmi kontextusát vizsgáló kutatás alátámasztja. Lásd pl. magyar vonatkozásban PÓCS E. 1995., KRISTÓF I. 1998., valamint az ezekben hivatkozott európai szakirodalom. 20 PÓCS É. 2002. 441-455. pp.