Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon Tóth G. Péter 1. Problémafelvetés 1754. június 14-én a Nógrád megyei Nagydarócon tartóztatták le Revucsán Pályó (Pál) Morvaországban született penci (ma Pest megye) koldust, aki uradalomról uradalomra járva pásztorként elszegődve hirdette különleges képességét, az állatokkal kapcsolatos mágikus tudását.

1 Ha megfogadták, akkor pozitív céllal, ha nem, akkor azzal fenyegetőzve és visszaélve állította, hogy képes farkas képében az idegen farkasokat elűzni vagy ugyanúgy károkat tenni. Amikor megjelent egy-egy faluban, különleges gesztusokkal hívta fel magára a figyelmet, a libákra tátogott, az emberekre pedig haragosan tekintett. A koldustól való félelem béklyót kötött a helybéliekre szinte mindenhol, ahol megfordult. A kár elkerülése érdekében inkább alkalmazták vagy adományokkal segítették, semmint hogy ujjat húztak volna vele. Ám ha az adomány nem tetszett neki - például húst nem adtak a kenyér mellé rögtön a fenyegetőzés fegyverét vetette be munkaadói felé. Az ezután bekövetkező állatkárok - a ludak megfőjtása, a lovak farkasok általi összemarcangolása, a tehenek tejének elapadása - vádként megfogalmazva természetszerűleg hullottak vissza a koldus fejére. A félelem azonban még ekkor sem mindig vitte az ügyet a falu vagy a megyei törvényszék színe elé. Ha sikerült megegyezni vele a hiányzó és igényelt adományban (a húsban és a szalonnában), akkor a kár helyrehozható részét varázslással és az állatokra törő farkasok mágikus elűzésével orvosolhatta. Revucsán Pályó annyira bízott ebben a megfélemlítő képességében, hogy amikor mégis a törvényszék elé került, nem átallotta farkassá változó képességével közvetlenül a bíróságot és a megszólaló tanúkat is fenyegetni. Elismerte ugyan sajátos mágikus tudását, de azt - jól megfontolt saját érdekének megfelelően - nem az ördög segítségéből valónak vallotta. Az árulkodó tárgyi bizonyítékokat: holt emberek csontjainak hamuját, a mágikus kést és az átváltozást segítő köpenyt állítása szerint nem használta a jószágok elpusztítására, csupán védekezésre. Vallotta, hogy gyónt, a katolikus hitet gyakorolja. A börtönbe vetett ember sorsának végkimenetelét nem ismerjük, de az elmondottak szerint az is előfordulhatott, hogy a száműzést választották még a bíróságok is a kivégzése helyett és a fenyegetőzéssel beígért károkozások elkerülése végett. 9-10 éves múltra visszatekintő mágikus praxisa így talán folytatódott is, minden bizonnyal nem Nógrád megyében, esetleg a Duna-Tisza közén. Itt esett meg másik hősünk története.

2 1748. január 30-án Heves és Külső-Szolnok vármegyék törvényszéke előtt folytatták le Farkas Demeter ellen azt a büntetőpert, amelyben az illető csalásait vizsgálták ki. Farkas saját elmondása szerint részben a Jászkun Kerületben idénymunkát végző „tót kaszásoktól", részben pedig morvaországi útja során, egy ottani néző asszonytól tanulta kincslátó, varázslói mesterségét. Farkas a varázslásra és a kincslátásra, mint mágikus szolgáltatói tevékenységre - miként valószínűleg Revucsán Pályó is - a szegénység és a szükség miatt vállalkozott. Az üzlet sikeresnek bizonyult abból a szempontból, hogy a korszakban ide áramló embertömeg természetes emberi igényeit, gyors meggazdagodásának reményét, a szegényebbek és nem szerencsés, illetve a jobb módú és sikeres 1 TÖRÖK G. 1959. 278-288. pp. 2 SUGÁR 1. 1987. No. 77. 173-180. pp.