Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Rainer M. János: Az 1956-os forradalom történetírása Magyarországon 1989 után

múltról szóló személyes beszámolók. 1956 és a közelmúlt a közbeszéd részévé vált. Fel kell tárni a tényeket, be kell tölteni a fehér foltokat, igazságot kell szolgáltatni - mondta mindenki, abban a meggyőződésben, hogy 1989-ig nem folyt emlékezeti munka, hogy a történteket mindenki elfelejtette. A történészek pedig azt hitték - azt hittük -, hogy 1989 után a jelenkortörténct politikai konnotációi és felhasználása megszűnik. Ez illúziónak bizonyult. „Nem számítottunk arra, hogy a forradalom jellege, célrendszere, fő erői és vezetői körül ismét fellángolhat a vita, hogy csaknem az egykori 1956-57-cs szinten - forradalom vagy ellenforradalom - kell újrakezdeni és folytatni a hitvitát" írta 1992-ben az 1956-os Intézet alapító igazgatója, Litván György. De hogy is lehetett volna másképpen? 1956 legitimálta 1989 rendszerváltoztatóit, vagyis jelentős politikai tőkét, kihasználható örökséget képezett, A rendszerváltoztatók útjai pedig elváltak egymástól, konfliktusokba, konfrontációba kerültek. Magyarországon még különös hagyománya is van a múlt politikai használatának. A történészek 1989 után hiába fogadták el „tényfeltáró" szerepét, a látens interpretációs kényszer működött. Akár akartuk, akár nem. 2. A kutatás területei és dinamikája 1989 óta A magyar jclenkortörtcnettel foglalkozó intézményrendszer keveset változott 1989 után, inkább néhány új intézmény megjelenése említhető. Amint a Vademekumból látható, a levéltári rendszer változatlan maradt. A központi állami és területi levéltárak mellett létező úgynevezett szaklevéltárak intézménye régóta létezik Magyarországon. Ezek sorába tartozik az egyik legjelentősebb új intézmény, a már említett Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Gyűjteményét tekintve ez látja el a Lengyelországban, Szlovákiában stb. alapított „nemzeti emlékezet intézetek" funkcióját, ám alapvetően levéltárként működik. Magyarországon ilyen intézet ebben az értelemben nem létezik.) Összeállításunkban szerepeltettük a négy legfontosabb (gyakran történetinek nevezett) magyarországi egyház központi levéltárát is. Ezek ugyanis fontos köztörténeti forrásokat is őriznek, és világiak előtt is nyitottak. Az egyetemeken általában a modemkori intézetek (tanszékek) keretein belül folyik jelenkortörténeti kutatás, számuk lényegében változatlan - a hallgatók létszáma, mint mindenütt az országban, természetesen itt is sokszorosa az 1989 előttinek. Fennmaradt az akadémiai kutatóintézeti hálózat, és - jelentős átalakítás után, új névvel, Politikatörténeti Intézetként tovább dolgozott az egykori Párttörténeti Intézet is. Utóbbi, akárcsak a rendszerváltás után újonnan alakult kutatóintézetek (1956-os Intézet, XX. Század Intézet) a szorosan vett jelenkortörténettel (1945-1990) foglalkoznak, állami (kormányzati) támogatással. 1989 után a forradalomra vonatkozó ismeretek mennyisége robbanásszerűen kibővült. Tizenöt év alatt 1956 a 20. századi magyar történelem talán legjobban feldolgozott mozzanata lett. A legfontosabb kutatási területek, ahol a legtöbb eredmény született, a következők: a) Első helyen említendő 1956 nemzetközi kontextusa. Az ún. levéltári forradalom következtében részben hozzáférhetővé váltak a szovjet és az amerikai percepció és döntéshozatal dokumentumai. 1956 mint hidegháborús válság az új hidegháború-történetírás figyelmének középpontjába került. Ennek csúcspontját az 1996-os budapesti nemzetközi történészkonferencia és az ún. Malin-jegyzetek publikálása és interpretációja jelentette. b) Elkészült egy sor főszereplő egyéni és kollektív biográfiája (Nagy Imre, Losonczy Géza, Maiéter Pál, a fegyveres felkelők stb.). c) Széles körű forráskiadási tevékenység kezdődött, amely kiterjedt a központi hatalom (párt, kormány, fegyveres erők parancsnokságai) dokumentumaira, a sajtóra és a rádióadásokra, a naplókra, a központi és helyi forradalmi szervek dokumentációjára és a megtorlás során keletkezett iratokra.