Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)
II. Közlemények - módszertan - műhely - Bartha Éva: Országos Történész Muzeológus Konferencia. Szolnok 2006. június 14-16.
Harmadik alkalommal adták át a MAMUTT által alapított Wellmann Imre Emlékérmet A szakmai zsűri döntése alapján 2006-ban kiemelkedő munkájáért Gyulai Éva (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Művelődéstörténeti ás Muzeológiai Tanszék) és Nagy Ádám (Móra Ferenc Múzeum, Szeged) részesült az elismerő kitüntetésben. A konferencia második napján folytatódtak a korreferátumok - ezúttal már az új konferenciaközpontban. Elsőként Cseh Géza (Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár) a Kádárkormány három napos (november 4-6) szolnoki tartózkodásának részleteit villantotta föl. Elemzése szerint Konyev marsall már november 2-án a szolnoki szovjet laktanyába települt Moszkvából, melynek igazi okát abban látja, hogy az itteni rádióállomás volt olyan állapotban és felszereltségben, amellyel átállítható volt a Kossuth Rádió frekvenciáira. Kádár János a hiedelemmel ellentétben a felhívását nem innen, hanem Ungvárról olvasta be, ide csak november 4-én érkezett, ahol megalakították a kormányt. Szentkuti Károly (Hansági Múzeum, Mosonmagyaróvár) az 1956-os emlékkiállítás előkészítéséről adott számot. Emlékmúzeum létrehozására tett javaslatot, amelyet az önkormányzat támogatott. A múzeumot a volt ÁVH laktanyában rendeznék be 440 n\ területen, sokoldalú funkcióval (dokumentációs központ, könyvtár, raktár, időszaki kiállítótér stb). Alapvető tézisük a vidék forradalmának és sortüzeinek bemutatása országos és nemzetközi vonatkozásban egyedülálló módon. Megvalósítása, a múzeum avatása az anyagiak függvényében 2008-ban várható. Hozzászólásában Baják László (Magyar Nemzeti Múzeum) kételyeinek adott hangot a kiállítás tervezett kivitelezése miatt. Szerinte 1956 történetében nem a sortüzeknek van világtörténelmi jelentősége, hanem annak, hogy Magyarország meggyötört és megnyomorított népe képes volt néhány nap alatt megdönteni egy olyan diktatúrát, amely mögött a világ egyik legerősebb nagyhatalma állt. A kiállítás nem a hozzátartozók, hanem a jövő számára kell, hogy készüljön pozitív példát mutatva. Szkeptikus a tervezett látványosság, valamint az áldozatok és a gyilkosok tervezett egyenlő bemutatása miatt is - ő a zsarnokölők pártján áll. Németh Péterné (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza) a tapasztalatok helyett még csak tervekről tudott beszámolni az '56-os kiállításuk kapcsán. Az anyagot Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségéből gyűjtötték, közöttük visszaemlékezéseket, interjúkat, iratokat, fotókat az eseményekről, amelyek közül sokat az 1957 elején megindult perek dokmentumaiként, másrészt a megyei „Fehér könyv" illusztrálására használtak föl. Jalsovszky Katalin (Magyar Nemzeti Múzeum) az intézmény Történeti Fényképtárának 1956-os fotóit mutatta be, amelyeknek a 20. század magyar történelmében kiemelkedő szerepük volt, hiszen mint tárgyiasult dokumentumok, formálták a történelmet. A forradalom tizenhárom napja alatt készült mérhetetlen mennyiségű fotó jó része sajnos az ÁVH kezébe jutva periratok mellé került mint bizonyíték. A fotókkal a hatalom a vizuális emlékezetben hiátust teremtett azzal, hogy csak azok a képek szerepelhettek, amelyek az ellenforradalom teóriáját erősítették. Szerencsére a külföldre menekülők nagyon sok amatőr képet menekítettek az emigrációba, amelyek a hivatásos riporterek felvételeivel együtt formálták, formálják a forradalom vizuális emlékezetének alakulását. Ennek leggazdagabb tárháza a Nemzeti Múzeum Fotótárában található. Közöttük is kiemelkednek Ata Kandó kiállításon bemutatott, szignált képei. Tartalmi elemeit tekintve kevés a vidéki eseményeket bemutató fotó, a meglévők viszont választ adnak nagyon sok vitatott kérdésre. Az 1848-as forradalom jelképeinek tudatos vállalását, a spontán kapcsolatot nagyon sok privát fotó is rögzíti. Zombori István hozzászólásában egyet értett azzal, hogy Mosonmagyaróváron ne csak a két napos sortüzet mutassák be, hanem az egész országos eseménysort. Megerősíti Jalsovszky Katalin véleményét is, mi szerint az 1960-as évek a teljes hallgatás időszaka volt, amikor még a hamisítástól sem riadtak vissza, így az 1945. évi pusztaszeri földosztásról
