Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Jalsovszky Katalin: Az 1956-os forradalom fotográfiái a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában

3. kép. Corvin közi felkelők csoportja a Vajdahunyad utca 4L sz. húz udvarán. (Fotó: Tóth László - MTI) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára A hatalom a fényképeket nem pusztán a megtorlás folyamatában használta, hanem élt - és visszaélt - a vizualitás erejével a társadalmi tudat manipulálásában, önnön legitimációjának ideológiai megalapozásában. Mint már említettem, a forradalom napjaiban készült MTI-negatívokat, a híradófilmcket a hatóságok lefoglalták, elkobozták. A magánszemélyek megsemmisítették, elrejtették felvételeiket, részben indokolt önvédelemből, részben azért, mert a képeken szereplőket sem akarták veszélybe sodorni. A külföldre menekülők sokasága menekített magával fényképeket is. A nyugati lapokban, könyvekben, emigráns kiadványokban megjelent fotókat a társadalom többsége soha nem láthatta. Ha ezek a nyomdatermékek be is jutottak az országba, a könyvtárak zárt gyűjteményeibe kerültek, s csak külön engedéllyel rendelkező kutatók vehették kézbe. A forradalom leverése után tehát annak képei is száműzve voltak a hazai nyilvánosság helyeiről. A vizuális emlékezetben a hatalom hiátust teremtett, ezt célzatosan kiválasztott képekkel igyekezett betölteni, s így a történet egészéről hazug képzeteket kialakítani. Közlésre csak olyan fotók kerülhettek, amelyek megfeleltek az 1956 decemberében kialakított ellenforradalom koncepció igazolására. A kádárista propaganda az 1956. október 30-i Köztársaság téri lincselés brutális jeleneteinek fotóit használta fel legeredményesebben a forradalom lényegének meghamisítására. E képekkel a forradalomról szóló szinte minden képes kiadványban találkozhattunk, de senki nem láthatott felvételt sem a Kossuth téri, sem a mosonmagyaróvári, sem a későbbi, decemberi sortüzek áldozatairól. A megtorlás éveinek agresszív ellenforradalom-propagandáját a puha diktatúra évtizedeiben a hallgatás korszaka követte. Az 1989-es rendszerváltás a forradalom erkölcsipolitikai rehabilitációját, emlékének hirtelen feltámadását hozta, ám az azóta eltelt másfél évtizedben 1956 emléke mintha ismét visszaszorult volna a „kollektív tudatalatti" tartományába.