Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)
II. Közlemények - módszertan - műhely - Bircher Erzsébet: A kényszerek foglyai. Bányászok az 1956-os forradalom utáni gazdasági konszolidációban
A kényszerek foglyai Bányászok az 1956-os forradalom utáni gazdasági konszolidációban Bircher Erzsébet 1956. november 10-én az alig egy hete regnáló Kádár kormány rendeletet adott ki: november 1-től visszamenőleges hatállyal 12%-al megemelték a bányászok bérét. 1 Ugyanezzel a rendelettel a bányászok egy másik, régóta követelt kérését is teljesítették: visszaállították a szakmánybért 2 , az abban nem végezhető munkák honorálására pótlékok bonyolult rendszerét dolgozták ki. Annak, hogy az épp hatalomra került munkás-paraszt kormány első polgári intézkedéseiben a bányászok rég követelt kívánságainak egy részét teljesítette, gazdasági okai voltak, de politikai következményei lettek. 1956 novemberére a bányászat és a kormány bizonyos értelemben egymás foglyaivá váltak. A szükségállapot felszámolása elképzelhetetlen volt a gazdaság, így tehát az ennek alapját képező bányászat normalizálása nélkül. Ugyanakkor a bányászat, mint iparág számára is egyre sürgetőbbé vált a helyzet normalizálása: ebben az iparágban a rövid távú leállás is hosszú távon érezhető károkat okozhat. Miért pont a bányászok ? Évtizedes előzménye volt annak, hogy szénbányászatunk meghatározó szereplőjévé vált a magyar gazdaságnak. Szénbányászatunk különösen nagy szerepet játszott a háború utáni konszolidációs folyamatban, így a stabilitás megteremtéséhez vitathatatlanul nagy mértékben járult hozzá. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar gazdaság szereplői közül elsőként a kulcspozícióban lévő bányászat került állami tulajdonba. 1949-től azonban az ország már nemcsak „újjáépített," hanem ismét háborúra készült. A militáns készülődés átszerkesztette a gazdaságpolitika fontossági sorrendjét: iparfejlesztésünk irányait. Ez volt magyarázata annak, hogy a bányászat a szocialista gazdaság kiemelkedően fontos - saját lehetőségein gyakran túlterjeszkedő - iparágává vált, Ebben a nagyfontosságú, kiemelt státuszban úgy tünt - legalábbis a kívülállóknak -, hogy bányásznak lenni a 20. század közepén, Magyarországon jó életet, kiemelt fizetést, jó társadalmi pozíciót jelent. A valóság azonban más volt. A soha nem teljesülő célok, a politika teljesen soha meg nem valósuló elképzelései hatalmi gyanakvást szült a magyar bányászattal szemben. Az iparosítás lendületének elakadásaira gyakran találták meg a bányászokat, akik - a korabeli vádak szerint - szabotázsokkal akadályozták a dolgozó nép államának felvirágoztatását. A helyzet azonban - a korszakban szokatlan módon - nemcsak a parancsot kiadóknak, hanem a végrehajtóknak is hagyott egy kevés mozgásteret. A kor politikai akarata a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudott túllépni azokon a kereteken, amelyek helyét nem ők, hanem az ország természeti adottságait , lehetőségeit ismerő bányászati vezetők jelöltek ki. Ez volt a magyarázata annak, hogy az ötvenes években körvonalazódó ellenségkép egyik formája a műszaki értelmiség, különösen a bányászat vezetői voltak. Ok ahhoz az értel1 10 032/1956. számú kormányrendelet. 2 Egy munkanap alatt elvégzett munka bére
